Keresés a Bibliában

3 1Mi akkor a zsidó előnye, vagy mi a körülmetélés haszna? 2Minden szempontból sok. Elsősorban az, hogy Isten rájuk bízta igéit. 3Mi következik azonban ebből? Ha egyesek hűtlenné váltak, vajon az ő hűtlenségük megszünteti-e Isten hűségét? 4Szó sincs róla! Sőt azt kell mondanunk: igaz az Isten, az emberek pedig valamennyien hazugok, amint meg van írva: „Igaznak kell bizonyulnod beszédeidben, és győznöd kell, amikor perelnek veled.” 5Ha pedig éppen a mi hamisságunk teszi nyilvánvalóvá Isten igazságát, akkor mit mondjunk? Emberi módon szólok: igazságtalan az Isten, hogy kiönti ránk haragját? 6Szó sincs róla! Hiszen akkor hogyan ítélhetné meg Isten a világot? 7Mert ha Isten igazsága az én hazugságom által lett naggyá az ő dicsőségére, akkor miért esem én még mindig ítélet alá, mint bűnös? 8Vagy talán igaz az, amivel rágalmaznak minket, és amit állítanak némelyek? Hogy tudniillik így beszélünk: tegyük a rosszat, hogy a jó következzék belőle! Az ilyeneket méltán sújtja az ítélet! 9Mi tehát az igazság? Különbek vagyunk? Egyáltalában nem! Hiszen előbb már kimondtuk azt az ítéletet, hogy zsidók is, görögök is mind bűnben vannak, 10amint meg van írva: „Nincsen igaz ember egy sem, 11nincsen, aki értse, nincsen, aki keresse Istent. 12Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem. 13Nyitott sír a torkuk, nyelvükkel ámítanak, kígyóméreg az ajkukon; 14szájuk átokkal és keserűséggel van tele. 15Lábuk gyors a vérontásra, 16romlás és nyomorúság jár a nyomukban, 17és a békesség útját nem ismerik: 18Isten félelmével nem törődnek.” 19Tudjuk pedig, hogy amit a törvény mond, azt a törvény alatt élőknek mondja, hogy elnémuljon minden száj, és az egész világot Isten ítélje meg. 20Mert a törvény cselekedeteiből nem fog megigazulni egyetlen halandó sem őelőtte. Hiszen a törvényből csak a bűn felismerése adódik. 21Most pedig a törvény nélkül jelent meg Isten igazsága, amelyről bizonyságot is tesznek a törvény és a próféták. 22Isten pedig ezt az igazságát most nyilvánvalóvá tette a Krisztusban való hit által minden hívőnek. Mert nincs különbség: 23mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. 24Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által. 25Mert az Isten őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa. Isten ugyanis az előbb elkövetett bűnöket elnézte 26türelme idején, hogy e mostani időben mutassa meg igazságát: mert ahogyan ő igaz, igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz. 27Hogyan lehetséges akkor a dicsekvés? Lehetetlenné vált. Milyen törvény által? A cselekedeteké által? Nem, hanem a hit „törvénye” által. 28Hiszen azt tartjuk, hogy hit által igazul meg az ember, a törvény cselekvésétől függetlenül. 29Vagy Isten kizárólag a zsidóké? Nem a pogányoké is? Bizony, a pogányoké is; 30mert egy az Isten, aki megigazítja a körülmetéltet hitből, a körülmetéletlent pedig hit által. 31Érvénytelenné tesszük tehát a törvényt a hit által? Szó sincs róla! Sőt inkább érvényt szerzünk a törvénynek.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet