Keresés a Bibliában

8Először is hálát adok az én Istenemnek Jézus Krisztus által mindnyájatokért, hogy hiteteknek az egész világon híre van. 9Mert tanúm az Isten, akinek teljes lelkemmel szolgálok az ő Fia evangéliumával, hogy szüntelenül megemlékezem rólatok, 10és szüntelenül kérem imádságaimban, hogy Isten akaratából egyszer már el tudjak menni hozzátok. 11Mert szeretnélek látni benneteket, hogy megerősítésetekre valamilyen lelki ajándékot adjak nektek, 12vagyis, hogy együtt bátorodjunk meg közöttetek egymás hite által, a tietek és az enyém által. 13Szeretném, testvéreim, ha tudnátok: sokszor feltettem magamban, hogy elmegyek hozzátok, de mindeddig megakadályoztattam abban, hogy közöttetek is legyen munkámnak valami gyümölcse, ahogy a többi nép között is volt. 14Görögöknek és barbároknak, bölcseknek és tudatlanoknak egyaránt adósa vagyok. 15Azért szívem szerint kész vagyok az evangéliumot hirdetni nektek is, akik Rómában vagytok. 16Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére, elsőként zsidónak, de görögnek is, 17mert Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki benne hitből hitbe, ahogyan meg van írva: „Az igaz ember pedig hitből fog élni.”

KNB SZIT STL BD RUF KG