Keresés a Bibliában

A magvető (Mt 13,1-11.13-15.18-23; Lk 8,4-15)

4 1Ismét tanítani kezdett a tengerparton, és igen nagy sokaság gyülekezett hozzá, ezért hajóba szállva a tengeren tartózkodott; az egész sokaság pedig a tengerparton volt. 2Sokat tanította őket példázatokban; és ezt mondta nekik tanítás közben: 3„Halljátok! Íme, kiment a magvető vetni, 4és történt vetés közben, hogy egyik mag az útfélre esett, de jöttek a madarak, és felkapkodták. 5Másik meg a sziklás helyre esett, ahol kevés volt a föld, és azonnal kihajtott, mert nem volt mélyen a földben; 6amikor pedig felkelt a nap, megperzselődött, és mivel nem volt gyökere, kiszáradt. 7Egy másik a tövisek közé esett, de a tövisek megnőttek, megfojtották, és így nem hozott termést. 8A többi pedig a jó földbe esett, és termést hozott, miután kikelt és szárba szökkent, és meghozta egyik a harmincszorosát, másik a hatvanszorosát, sőt némelyik a százszorosát is.” 9Majd hozzátette: „Akinek van füle a hallásra, hallja!” 10Amikor egyedül maradt, a körülötte levők a tizenkettővel együtt megkérdezték őt a példázatokról. 11Jézus így szólt hozzájuk: „Nektek megadatott az Isten országának titka, de a kívülvalóknak minden példázatokban adatik; 12hogy akik néznek, nézzenek ugyan, de ne lássanak, és akik hallanak, halljanak ugyan, de ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és bűneik meg ne bocsáttassanak.” 13Azután így szólt hozzájuk: „Nem értitek ezt a példázatot? Akkor hogyan fogjátok megérteni a többit? 14A magvető az igét veti. 15Akik az útfélen vannak: oda hull az ige; de amikor meghallják, azonnal jön a Sátán, és kiragadja a beléjük vetett igét. 16Akiknél a mag a sziklás talajra hullott: amikor meghallják az igét, azonnal örömmel fogadják, 17de nem gyökerezik meg bennük, ezért csak ideig való, és ha nyomorúságot vagy üldözést kell szenvedniük az ige miatt, azonnal eltántorodnak. 18Másoknál a tövisek közé hullott a mag: ezek meghallják az igét, 19de e világ gondja, a gazdagság csábítása, vagy egyéb dolgok megkívánása megfojtja az igét, úgyhogy ez sem hoz termést. 20Akiknél a jó földbe hullott a mag: ezek hallgatják az igét, befogadják, és az egyik harmincszoros, a másik hatvanszoros és némelyik százszoros termést hoz.”

A lámpás és a mérték (Mt 5,15; 10,26; 7,2; 25,29; Lk 8,16-18; 11,33; 6,38; 19,26; 12,2)

21Ezután így szólt hozzájuk: Vajon azért veszik-e elő a lámpást, hogy a véka alá tegyék, vagy az ágy alá? Nem azért, hogy a lámpatartóba tegyék? 22Mert nincs semmi rejtett dolog, ami ki ne derülne, és semmi titok, ami napfényre ne jutna. 23Ha valakinek van füle a hallásra, hallja!” 24Ezt is mondta nekik: „Vigyázzatok, hogy mit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek, sőt ráadást is adnak. 25Mert akinek van, annak adatik, és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van.”

A magától növekedő vetés

26Jézus ezt is mondta: „Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember elvetette a magot a földbe, 27azután alszik és felkel, éjjel és nappal: a mag sarjad és nő, ő pedig nem tudja, hogyan. 28Magától terem a föld, először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban. 29Amikor pedig a termés engedi, azonnal nekiereszti a sarlót, mert itt az aratás.”

A mustármag (Mt 13,31-32.34; Lk 13,18-19)

30Majd így folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát, vagy milyen példázatba foglaljuk? 31Olyan, mint a mustármag: mikor elvetik a földbe, kisebb minden magnál a földön, 32miután pedig elvetették, megnő és nagyobb lesz minden veteménynél, és olyan nagy ágakat hajt, hogy árnyékában fészket rakhatnak az égi madarak.” 33Még sok hasonló példázatban hirdette nekik az igét úgy, amint megérthették. 34Példázat nélkül nem is szólt hozzájuk, maguk között azonban tanítványainak megmagyarázott mindent.

Jézus lecsendesíti a tengert (Mt 8,23-27; Lk 8,22-25)

35Ugyanezen a napon, amikor este lett, így szólt hozzájuk: „Menjünk át a túlsó partra.” 36Miután tehát elbocsátották a sokaságot, magukkal vitték őt, úgy, ahogy éppen a hajóban volt; de más hajók is voltak a nyomában. 37Ekkor nagy szélvihar támadt, és a hullámok becsaptak a hajóba, úgyhogy az már kezdett megtelni. 38Ő pedig a hajó hátsó részében volt, és a vánkoson aludt. Ekkor felébresztették, és így szóltak hozzá: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” 39Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: „Hallgass el, némulj meg!” És elállt a vihar, és nagy csendesség lett. 40Akkor ezt mondta nekik: „Miért féltek ennyire? Miért nincs hitetek?” 41Nagy félelem fogta el őket, és így szóltak egymáshoz: „Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?”

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet


Facebook Twitter Google+ QR-kód PDF