Keresés a Bibliában

19 1Ezután Jerikóba ért, és áthaladt rajta. 2Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt. 3Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kistermetű lévén, nem láthatta a sokaságtól. 4Ezért előre futott és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. 5Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: „Zákeus, szállj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.” 6Ekkor sietve leszállt, és örömmel befogadta. 7Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: „Bűnös embernél szállt meg.” 8Zákeus pedig előállt, és ezt mondta az Úrnak: „Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit kizsaroltam, a négyszeresét adom vissza neki.” 9Jézus így felelt neki: „Ma lett üdvössége ennek a háznak: mivelhogy ő is Ábrahám fia. 10Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.”

KNB SZIT STL BD RUF KG