Keresés a Bibliában

42 1Felelt Jób, és ezt mondta az ÚRnak: 2Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál. 3Ki merné elhomályosítani az örök rendet tudatlanul? Azért mondottam, hogy nem értem. Csodálatosabbak ezek, semhogy felfoghatnám. 4Hallgass meg, hadd beszéljek! Én kérdezlek, te pedig oktass engem! 5Csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak. 6Ezért visszavonok mindent, bűnbánatot tartok porban és hamuban. 7Miután az ÚR mindezeket elmondta Jóbnak, így szólt az ÚR a témáni Elifázhoz: Haragra gerjedtem ellened és két barátod ellen, mert nem beszéltetek rólam olyan helyesen, mint szolgám, Jób. 8Azért vegyetek hét bikát meg hét kost, menjetek el szolgámhoz, Jóbhoz, és mutassatok be égőáldozatot magatokért! Szolgám, Jób pedig imádkozzék értetek. Mert csak rá való tekintettel nem szégyenítlek meg benneteket, hiszen nem beszéltetek rólam olyan helyesen, mint szolgám, Jób. 9El is ment a témáni Elifáz, a súahi Bildád és a naamái Cófár, és úgy jártak el, ahogyan az ÚR megmondta nekik. És az ÚR újból kegyelmesen tekintett Jóbra. 10Az ÚR jóra fordította Jób sorsát, miután Jób imádkozott barátaiért, és kétszeresen visszaadta az ÚR Jóbnak mindazt, amije volt. 11Elment hozzá minden férfi- és nőrokona, és minden régi ismerőse, és együtt étkeztek vele házában. Részvéttel vigasztalták azért, hogy olyan sok bajt bocsátott rá az ÚR. Adott neki mindegyik egy pénzt és egy aranykarikát. 12Az ÚR pedig jobban megáldotta Jóbot azután, mint azelőtt. Lett neki tizennégyezer juha, hatezer tevéje, ezer igás ökre és ezer szamara. 13Lett még hét fia és három leánya is. 14Első leányát Jemimának, másodikat Keciának, harmadikat Keren-Happúknak nevezte el. 15Országszerte nem voltak olyan szép nők, mint Jób leányai. Apjuk nekik is adott örökséget fiútestvéreikkel együtt. 16Ezután Jób még száznegyven esztendeig élt, és meglátta fiait és unokáit negyedíziglen. 17Öregen halt meg Jób, az élettel betelve.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet