Keresés a Bibliában

31 1Abban az időben - így szól az ÚR -, Izráel minden nemzetségének Istene leszek, ők pedig népemmé lesznek. 2Ezt mondja az ÚR: Kegyelmet kapott a pusztában a fegyvertől megmenekült a nép, a nyugalma felé tartó Izráel. 3A messzeségben is megjelent az ÚR: Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen. 4Fölépítelek még, és fölépülsz, Izráel szüze. Fölékesíted még magad, és kézi dobokkal lejtesz táncot a vigadozók közt. 5Szőlőket ültetsz még Samária hegyein, és akik elültetik, azok fogják szüretelni is. 6Mert eljön az a nap, amikor az őrök így kiáltanak Efraim hegyén: Jöjjetek, menjünk a Sionra, Istenünkhöz, az ÚRhoz! 7Ezt mondja az ÚR: Ujjongjatok, örüljetek Jákób sorsán, vigadozzatok a népek élén, hirdessétek, és mondjatok dicséretet: az ÚR megszabadította népét, Izráel maradékát! 8Meghozom őket észak földjéről, összegyűjtöm a föld pereméről. Lesz közöttük vak és sánta, terhes és szülő asszony egyaránt: mint nagy gyülekezet térnek vissza. 9Sírva jönnek, és fohászkodnak, miközben vezetem őket; folyóvizekhez vezetem egyenes úton, nem botlanak meg rajta. Mert atyja vagyok Izráelnek: Efraim az elsőszülöttem. 10Halljátok az ÚR igéjét, ti népek, hirdessétek a távoli szigeteken, és mondjátok: Aki szétszórta Izráelt, össze is gyűjti, és őrzi, mint pásztor a nyáját. 11Mert megváltotta az ÚR Jákóbot, megszabadította az erősebb kezéből. 12Megjönnek majd, és ujjonganak Sion magaslatán, élvezik az ÚRtól kapott javakat: a gabonát, a mustot és az olajat, a juhokat és a marhákat. Olyan lesz a lelkük, mint az öntözött kert, és nem hervadoznak többé. 13Akkor táncolva örül majd a szűz, örülnek az ifjak a vénekkel együtt. Gyászukat örömre fordítom, megvigasztalom őket, örömet szerzek nekik a kiállott szenvedés után. 14A papokat bőséggel árasztom el, népem pedig jóllakik javaimmal - így szól az ÚR. 15Ezt mondja az ÚR: Hangos jajgatás hallatszik Rámában, és keserves sírás: Ráhel siratja fiait, nem tud megvigasztalódni, hogy nincsenek többé fiai. 16Ezt mondja az ÚR: Hagyd abba a hangos sírást, ne könnyezzenek szemeid! Mert meglesz szenvedésed jutalma - így szól az ÚR -, visszatérnek fiaid az ellenség földjéről. 17Reménykedhetsz a jövőben - így szól az ÚR -, mert visszatérnek fiaid hazájukba. 18Jól hallom Efraim kesergését: Megvertél, mint egy tanulatlan borjút, és én elszenvedtem a verést. Téríts meg engem, hogy megtérjek, mert te vagy, URam, az én Istenem! 19Mikor elfordultam tőled, megbántam azt, belátva bűnömet a mellemet vertem, szégyenkeztem, pironkodtam, mert viselnem kellett ifjúságom gyalázatát. 20Hát nem drága fiam-e Efraim, és nem kedves gyermekem-e? Valahányszor megfenyegetem, mégis mindig törődöm vele. A bensőm remeg érte, irgalmaznom kell neki - így szól az ÚR. 21Állíts magadnak jelzőoszlopokat, rakj le útjelzőket, ügyelj az országútra, az útra, amelyen elmentél! Térj vissza, Izráel szüze, térj vissza városaidba! 22Meddig tétovázol még, te szófogadatlan leány? Mert valami újat teremt az ÚR a földön: a nő jár a férfi után! 23Így szól a Seregek URa, Izráel Istene: Fogják még mondani ezt az igét Júda országában és városaiban, ha majd jóra fordítom sorsukat: Áldjon meg téged az ÚR, igazság hajléka, szent hegy! 24Ott laknak majd Júdában és összes városában együtt a földművesek és az állattenyésztők. 25Felüdítem a fáradt lelket, és megelégítek minden elcsüggedt lelket. 26Akkor mondják majd: fölébredtem és fölnéztem; milyen jólesett az alvás! 27Eljön még az az idő - így szól az ÚR -, amikor bevetem Izráel házát és Júda házát embermaggal és állatmaggal. 28És ahogy gondom volt arra, hogy kigyomláljam és kiirtsam, leromboljam és elpusztítsam őket, és veszedelmet hozzak rájuk, úgy gondom lesz arra is, hogy fölépítsem és elültessem őket - így szól az ÚR. 29Abban az időben nem mondják többé, hogy az apák ettek egrest, és a fiak foga vásott el tőle, 30hanem mindenki a maga bűnéért hal meg: minden embernek a saját foga vásik el, ha egrest eszik. 31Eljön az az idő - így szól az ÚR -, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával. 32Nem olyan szövetséget, amilyent őseikkel kötöttem, amikor kézen fogva vezettem ki őket Egyiptom földjéről. De ezt a szövetséget megszegték, pedig én voltam az Uruk - így szól az ÚR. 33Hanem ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni, ha eljön az ideje - így szól az ÚR -: Törvényemet a belsejükbe helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig népem lesznek. 34Akkor nem tanítja többé egyik ember a másikat, ember az embertársát arra, hogy ismerje meg az URat, mert mindenki ismerni fog engem, kicsinyek és nagyok - így szól az ÚR -, mert megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre.

KNB SZIT STL BD RUF KG