Keresés a Bibliában

5 1Emberfia, fogj egy éles kardot, használd borotvának, vágd le a hajadat és a szakálladat! Azután végy egy serpenyős mérleget, és oszd részekre, amit levágtál. 2Harmadrészét égesd el a város közepén, amikor letelnek az ostrom napjai; azután fogd a harmadrészét, vágd össze karddal a városon kívül; harmadrészét pedig szórd széjjel, én meg kivont karddal üldözöm. 3De végy ki belőle egy keveset, és kösd be a ruhád szegélyébe! 4Még ebből is végy ki, dobd bele a tűzbe, és égesd el a tűzben: ebből árad tűz Izráel egész házára. 5Ezt mondta az én Uram, az ÚR: Ez itt Jeruzsálem. A pogány népek között helyeztem el, országokkal vettem körül. 6De engedetlen volt törvényeimmel szemben, bűnösebb, mint a pogányok, és rendelkezéseimmel szemben engedetlenebb volt, mint a körülötte levő országok. Megvetették törvényeimet, és nem éltek rendelkezéseim szerint. 7Azért ezt mondja az én URam, az ÚR: Mivel megátalkodottabbak voltatok a körülöttetek levő pogányoknál, nem éltetek rendelkezéseim szerint, és nem teljesítettétek törvényeimet, sőt még olyanok sem voltatok, mint a körülöttetek levő pogányok, akik a maguk törvényeit teljesítik, 8azért ezt mondja az én Uram, az ÚR: Én is ellened fordulok, és ítéletet tartok köztetek a pogányok szeme láttára. 9Olyat teszek veletek sok utálatos bűnötök miatt, amilyet még nem tettem, és amihez foghatót nem is fogok tenni többé. 10Ezért apák fogják megenni fiaikat közöttetek, és fiak fogják megenni apáikat. Ítéletet tartok rajtad, és szétszórom egész maradékodat mindenfelé. 11Ezért, életemre mondom - így szól az én URam, az ÚR -, mivel te tisztátalanná tetted szentélyemet minden förtelmes és utálatos bálványoddal, azért én elveszem tőled; nem szánakozom, és nem leszek könyörületes! 12A nép harmadrésze dögvészben hal meg, és éhen pusztul a városban, egyharmada fegyvertől hull el körülötte, egyharmadát pedig széjjelszórom mindenfelé, és kivont karddal üldözöm őket. 13Kitöltöm haragomat, és lecsillapszik lángoló haragom velük szemben, amikor elégtételt veszek. Akkor tudják meg, hogy én, az ÚR, szóltam bosszúságomban, amikor majd kitöltöm rajtuk lángoló haragomat. 14Lerombollak, és gyalázatossá teszlek a körülötted élő népek között, látni fogja minden arra járó. 15Gyalázni és csúfolni fognak, elrettentő példa leszel a körülötted élő népek számára, mert ítéletet tartok rajtad haraggal, felindulással és súlyos büntetéssel. Én, az ÚR, megmondtam! 16Beléjük lövöm az éhség veszedelmes nyilait, amelyek romlást okoznak, mert romlásotokra lövöm ki azokat; egyre súlyosabbá teszem köztetek az éhséget, és eltöröm nálatok a kenyér botját. 17Éhséget és vadállatokat bocsátok rád, amelyek megfosztanak gyermekeidtől; dögvész és vérontás gázol át rajtad, és fegyvert bocsátok rád. Én, az ÚR, megmondtam!

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet