Keresés a Bibliában

18 1Abban az időben nem volt király Izráelben. - Abban az időben Dán törzse megfelelő területet keresett magának, hogy letelepedjék, mert addig nem jutott megfelelő örökséghez Izráel törzsei között. 2A dániak elküldtek nemzetségükből öt férfit, legbátrabb embereiket Corából és Estáólból, hogy járják be és kémleljék ki az országot. Azt mondták nekik: Menjetek, kémleljétek ki az országot! Így jutottak el az Efraim hegyvidékére, a Míká házához, s ott megszálltak. 3Mert amikor a Míká házánál jártak, felfigyeltek az ifjú lévita hangjára, betértek oda, és megkérdezték tőle: Ki hozott téged ide, mit csinálsz itt, és mi dolgod van itt? 4Ő azt felelte nekik: Ezt meg ezt tette velem Míká, megfogadott engem, és a papja lettem. 5Ekkor azt mondták neki: Kérdezd meg az Istent, hogy megtudjuk: sikeres lesz-e az utunk, amelyen járunk. 6A pap azt mondta nekik: Menjetek el békességgel! Gondja van az ÚRnak az útra, amelyen jártok. 7Azután továbbment az öt férfi, és elérkezett Lajisba. Látták, hogy a benne lakó nép biztonságban él, szidóni módra, nyugodtan és biztonságban, és nincs senki az országban, aki bántaná őket, vagy uralkodnék fölöttük. Messze esnek a szidóniaktól is, nincs senkivel semmiféle kapcsolatuk. 8Mikor hazaérkeztek atyjukfiaihoz Corába és Estáólba, megkérdezték tőlük atyjukfiai: Mi hírt hoztok? 9Ők így feleltek: Induljatok, vonuljunk föl ellenük, mert olyan földet láttunk, amely nagyon jó! Mit késlekedtek? Ne halogassátok az indulást, menjetek és vegyétek birtokba azt a földet! 10Ha odaértek, egy olyan néphez értek, amely biztonságban él, és tágas az a föld mindenfelé. Bizony a kezetekbe adta azt Isten! Olyan hely az, ahol nem hiányzik a világon semmi. 11Fölkerekedett tehát Dán nemzetségéből, Corából és Estáólból hatszáz fölfegyverzett ember. 12Fölvonultak, és tábort ütöttek Kirjat-Jeárimnál Júdában. Ezért hívják azt a helyet Dán táborának még ma is; ott van ez Kirjat-Jeárim mögött. 13Majd tovább vonultak Efraim hegyvidékére, és eljutottak Míká házához. 14Ekkor megszólalt az az öt ember, aki elment bejárni Lajis földjét, és ezt mondták atyjukfiainak: Tudjátok-e, hogy ezekben a házakban van éfód és házibálvány, faragott és öntött bálványszobor? Ugye tudjátok, mit kell tennetek? 15Ekkor betértek oda, bementek az ifjú lévita lakásába, a Míká házánál, és békességgel köszöntötték. 16A dániak hatszáz fölfegyverzett embere pedig elállta a kapu bejáratát. 17Az az öt ember, aki elment bejárni azt a földet, fölment, és behatolt oda, és magához vette a faragott szobrot, az éfódot, a házibálványt és az öntött bálványt. A pap pedig ott állt a kapu bejáratánál, a hatszáz fölfegyverzett ember mellett. 18Amikor tehát ezek bementek Míká házába, és magukhoz vették a faragott szobrot, az éfódot, a házibálványt és az öntött bálványt, megkérdezte tőlük a pap: Mit csináltok? 19Azok ezt felelték neki: Hallgass, fogd be a szád! Gyere velünk, légy a mi atyánk és papunk! Mi jobb neked: ha egy ember házának vagy a papja, vagy ha Izráelben egy egész törzsnek vagy nemzetségnek vagy a papja? 20A pap megnyugodott, magához vette az éfódot, a házibálványt meg a faragott szobrot, és beállt a nép közé. 21Azután továbbmentek, de az asszonyokat és a gyermekeket, a jószágot és az értékes holmit a menet élére állították. 22Alig távoztak el Míká házától, amikor fegyverbe szólították a Míká házában és a háza környékén lakó embereket, és ezek nyomon követték a dániakat. 23Kiáltoztak a dániak után, azok pedig visszafordultak, és azt mondták Míkának: Mit akarsz, hogy fegyverbe szólítottad embereidet? 24Míká azt felelte: Elvittétek isteneimet, amelyeket csináltattam, meg a papomat, és elmentetek! Mi marad nekem? És még ti mondjátok nekem, hogy mit akarsz? 25De a dániak ezt mondták: Egy hangot se halljunk, különben rátok támadnak ezek a nekikeseredett emberek, és akkor elveszíted mind magadnak, mind házad népének az életét! 26A dániak továbbmentek a maguk útján, Míká pedig megfordult és hazament, mert látta, hogy azok erősebbek nála. 27Azok tehát elvitték, amit Míká csináltatott, meg a papját is, aki nála volt. Azután rátámadtak Lajisra, a nyugalomban és biztonságban élő népre, kardélre hányták őket, a várost pedig fölperzselték. 28Senki se menthette meg őket, mert Szidóntól messze estek, és nem volt senkivel kapcsolatuk, mert a város Bét-Rehób völgyében feküdt. Azután újra fölépítették a várost és letelepedtek benne. 29Elnevezték a várost Dánnak, ősüknek, Dánnak a nevéről, aki Izráel szülöttje volt. Azelőtt Lajis volt a város neve. 30Azután felállították maguknak a dániak a faragott bálványt, és Manassé fiának, Gérsómnak a fia, Jónátán, meg az ő fiai lettek Dán törzsének a papjai, egészen az ország népének a fogságba viteléig. 31Így állították fel maguknak azt a faragott bálványt, amit Míká csináltatott, és ott volt ez mindaddig, amíg az Isten háza Silóban volt.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet