Keresés a Bibliában

13 1Tartsatok meg és teljesítsetek minden igét, amelyet én parancsolok nektek! Semmit se tégy hozzá, se el ne végy belőle! 2Ha próféta vagy álomlátó támad közötted, és jelet vagy csodát ad tudtodra, 3és bekövetkezik az a jel vagy csoda, amelyről beszélt neked, és azt mondta, hogy kövessünk és tiszteljünk más isteneket, akiket nem ismertél, 4akkor se hallgass annak a prófétának a beszédére, vagy arra az álomlátóra, mert csak próbára tesz benneteket Istenetek, az ÚR, hogy megtudja, valóban teljes szívvel és lélekkel szeretitek-e Isteneteket, az URat. 5Az URat, a ti Isteneteket kövessétek, és őt féljétek, az ő parancsait tartsátok meg, és az ő szavára hallgassatok, őt tiszteljétek, és hozzá ragaszkodjatok! 6Annak a prófétának és annak az álomlátónak pedig meg kell halnia, mert el akart téríteni Istenetektől, az ÚRtól, aki kihozott benneteket Egyiptom földjéről, és kiváltott a szolgaság házából. El akart tántorítani arról az útról, amelyet megparancsolt neked Istened, az ÚR, hogy azon járj, azért takarítsd ki a gonoszt a magad köréből! 7Ha testvéred, anyádnak a fia, vagy a saját fiad, leányod, kedvelt feleséged vagy testi-lelki jó barátod titokban így csábítgat: Menjünk és tiszteljünk más isteneket, akiket nem ismertél te sem, atyáid sem, 8azoknak a népeknek az istenei közül, akik körülötted vannak, akár közel, akár távol, a föld egyik végétől a föld másik végéig, 9ne engedj neki, és ne hallgass rá, ne szánd meg, ne kíméld és ne mentegesd azt, 10hanem öld meg irgalom nélkül! Te emelj rá először kezet, amikor kivégzik, és csak azután az egész nép! 11Kövezd halálra, mert arra törekedett, hogy eltántorítson Istenedtől, az ÚRtól, aki kihozott téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. 12Hallja meg az egész Izráel, és féljen, és többé senki se cselekedjék ilyen gonosz dolgot köztetek! 13Ha valamelyik városodról, amelyet Istened, az ÚR ad neked, hogy ott lakj, azt hallod, hogy 14elvetemült emberek támadtak köztetek, akik eltántorítják városuk lakóit, ezt mondván: menjünk, tiszteljünk más isteneket, akiket nem ismertetek, 15akkor keress, kutass és kérdezz utána alaposan, és ha valóban igaz a dolog, és megtörtént ez az utálatosság közöttetek, 16irgalom nélkül hányd kardélre annak a városnak a lakóit, és irtsd ki minden benne levővel együtt, még az állatokat is hányd kardélre! 17Összes zsákmányát pedig gyűjtsd a város terének a közepére, azután égesd fel a várost összes zsákmányával együtt, Istenednek, az ÚRnak szóló teljes áldozatul. Maradjon örökre romhalmaz, ne építsétek fel többé! 18Semmi se tapadjon kezedhez abból, ami kiirtandó, hogy így elforduljon rólad az ÚR izzó haragja, és irgalmazzon neked, és irgalmában megszaporítson, ahogyan azt esküvel ígérte atyáidnak, 19ha hallgatsz Istenednek, az ÚRnak szavára, és megtartod minden parancsolatát, amelyeket én ma parancsolok neked, és azt cselekszed, amit helyesnek tart Istened, az ÚR.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet