Keresés a Bibliában

20 1Izráel fiai, az egész közösség megérkezett a Cin-pusztába az első hónapban, és letelepedett a nép Kádésban. Ott halt meg Mirjám, és ott temették el. 2De nem volt vize a közösségnek, ezért összegyülekeztek Mózes és Áron ellen. 3A nép perelni kezdett Mózessel és ezt mondták: Bárcsak elpusztultunk volna, amikor testvéreink elpusztultak az ÚR színe előtt! 4Miért hoztátok el az ÚR gyülekezetét ebbe a pusztába? Azért, hogy itt haljunk meg állatainkkal együtt?! 5Miért hoztatok el bennünket Egyiptomból, és miért vezettetek bennünket erre a rossz helyre, ahol nincs hely vetésre, és nincs füge, sem szőlő, sem gránátalma, még ivóvíz sincs? 6Mózes és Áron pedig elment a gyülekezet elől a kijelentés sátrának a bejáratához, és arcra borultak. Ekkor megjelent nekik az ÚR dicsősége. 7És az ÚR így beszélt Mózeshez: 8Vedd a botodat, és gyűjtsd össze a közösséget testvéreddel, Áronnal együtt, és szemük láttára parancsoljátok meg a sziklának, hogy adjon vizet. Fakassz nekik vizet a sziklából, és adj inni a közösségnek és állataiknak. 9Mózes tehát elvette a botját az ÚR színe elől a kapott parancs szerint. 10Azután összegyűjtötte Mózes és Áron a gyülekezetet a szikla elé, és ezt mondta nekik: Hallgassatok ide, ti lázadók! Fakasszunk-e vizet nektek ebből a sziklából? 11Azzal fölemelte Mózes a kezét, és kétszer ráütött botjával a sziklára. Erre sok víz fakadt, és ivott a közösség meg az állatok. 12Akkor ezt mondta az ÚR Mózesnek és Áronnak: Mivel nem hittetek bennem, és nem tartottatok szentnek Izráel fiai előtt, nem vezethetitek be ezt a gyülekezetet arra a földre, amelyet nekik adok. 13Ezek Meríbá vizei, ahol perbe szálltak Izráel fiai az ÚRral, de ő megmutatta nekik, hogy szent. 14Mózes követeket küldött Kádésból Edóm királyához ezzel az üzenettel: Így szól testvéred, Izráel: Te tudsz mindarról a gyötrelemről, amely bennünket ért. 15Atyáink Egyiptomba mentek, és hosszú ideig laktunk Egyiptomban. De rosszul bántak velünk és atyáinkkal az egyiptomiak. 16Akkor segítségért kiáltottunk az ÚRhoz, aki meghallotta szavunkat, és angyalt küldött, hogy kihozzon bennünket Egyiptomból. Most itt vagyunk Kádésban, a te határod szélén levő városban. 17Szeretnénk átvonulni országodon. Nem vonulunk át sem szántóföldön, sem szőlőn, még kútvizet sem iszunk. A király útján megyünk, nem térünk le sem jobbra, sem balra, amíg átvonulunk a területeden. 18Edóm azonban ezt felelte neki: Nem vonulhatsz át itt, különben fegyverrel vonulok ki ellened. 19Izráel fiai ezt mondták neki: Az országúton mennénk, és ha vizedet innánk, magunk és jószágaink, megadjuk az árát. Nincs másról szó, csak arról, hogy gyalogszerrel szeretnénk átvonulni. 20De Edóm ezt felelte: Nem vonulhatsz át! Sőt kivonult ellene Edóm tekintélyes haddal és hatalmas erővel. 21Edóm tehát nem engedte meg Izráelnek, hogy átvonuljon területén, ezért Izráelnek ki kellett kerülnie. 22Azután elindultak Kádésból, és megérkezett Izráel fiainak egész közössége a Hór-hegyhez. 23És ezt mondta az ÚR Mózesnek és Áronnak a Hór-hegynél, Edóm országának a határán: 24Áron most elődei mellé kerül. Nem mehet be arra a földre, amelyet Izráel fiainak adok, mivel fellázadtatok parancsom ellen Meríbá vizeinél. 25Vedd magadhoz Áront és a fiát, Eleázárt, és vidd fel őket a Hór-hegyre. 26Ott vesse le Áron a ruháit, te pedig öltöztesd fel azokba a fiát, Eleázárt, mert Áron meghal ott, és eltemetik. 27Mózes úgy cselekedett, ahogyan az ÚR parancsolta. Fölmentek a Hór-hegyre az egész közösség szeme láttára, 28Mózes levettette Áronnal a ruháit, és felöltöztette azokba Eleázárt, a fiát. Áron meghalt ott a hegytetőn, Mózes és Eleázár pedig lement a hegyről. 29Amikor látta az egész közösség, hogy Áron elhunyt, siratta őt Izráel egész háza harminc napig.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet