Keresés a Bibliában

A keserű víz édes lesz Márában

22Ezután útnak indította Mózes Izráelt a Vörös-tengertől, és Súr pusztája felé vonultak. Már három napja mentek a pusztában, és nem találtak vizet. 23Megérkeztek Márába, de nem tudták meginni a vizet Márában, mert keserű volt. Ezért is nevezték el azt a helyet Márának. 24Ekkor zúgolódni kezdett a nép Mózes ellen, és ezt mondta: Mit igyunk? 25Ő pedig az ÚRhoz kiáltott segítségért, és az ÚR mutatott neki egy fát. Azt dobta bele a vízbe, és édessé vált a víz. Ott adott a népnek rendelkezéseket és törvényeket, és ott tette próbára őket. 26Ezt mondta: Ha engedelmesen hallgatsz Istenednek, az ÚRnak szavára, és azt teszed, amit ő helyesnek tart, figyelsz parancsolataira, és megtartod minden rendelkezését, akkor nem bocsátok rád egyet sem azok közül a bajok közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam. Mert én, az ÚR, vagyok a te gyógyítód. 27Azután elérkeztek Élímbe. Ott tizenkét vízforrás volt és hetven pálmafa. Ott ütöttek tábort a víz mellett.

KNB SZIT STL BD RUF KG


Facebook Twitter Google+ QR-kód PDF