Keresés a Bibliában

22 1Nyolcéves volt Jósiás, amikor uralkodni kezdett, és harmincegy évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Jedídá volt, Adájá leánya, Bockatból. 2Azt tette, amit helyesnek tart az ÚR. Mindenben ősatyjának, Dávidnak az útján járt, és nem tért el arról sem jobbra, sem balra. 3Jósiás király tizennyolcadik évében történt, hogy a király elküldte Sáfán kancellárt, aki Acaljáhú fia, Mesullám unokája volt, az ÚR házába ezzel a megbízással: 4Menj el Hilkijjá főpaphoz, hogy szedje össze az ÚR házában összegyűlt pénzt, amit az ajtóőrök gyűjtöttek a néptől. 5Adják oda azt az ÚR házánál levő munkások felügyelőinek, azok pedig adják át a munkásoknak, akik az ÚR házánál vannak, hogy javítsák ki a templom rongálódásait: 6az ácsoknak, az építőknek és a kőműveseknek. Vásároljanak faanyagot és faragott köveket a templom kijavításához. 7De nem kell őket elszámoltatni azzal a pénzzel, amit nekik átadnak, mert hűségesen fognak eljárni. 8Egyszer csak így szólt Hilkijjá főpap Sáfán kancellárhoz: Ezt a törvénykönyvet találtam az ÚR házában! És odaadta Hilkijjá a könyvet Sáfánnak, hogy olvassa el. 9Ezután Sáfán kancellár a királyhoz ment, és jelentést tett a dologról a királynak. Ezt mondta: Szolgáid összeszedték a templomban található pénzt, és odaadták az ÚR házánál levő munkások felügyelőinek. 10Jelentette Sáfán kancellár a királynak azt is, hogy Hilkijjá főpap egy könyvet adott át neki, és felolvasott belőle Sáfán a királynak. 11Amikor a király meghallotta a törvénykönyv igéit, megszaggatta a ruháját. 12Majd ezt a parancsot adta a király Hilkijjá főpapnak, Ahikámnak, Sáfán fiának, Akbórnak, Mikájá fiának, meg Sáfán kancellárnak és Aszájának, a király udvari emberének: 13Menjetek, kérdezzétek meg az URat, hogy mit jelentenek ennek a megtalált könyvnek az igéi rám és az egész népre, Júdára nézve! Mert nagy haragra gyulladt ellenünk az ÚR, mivel nem hallgattak elődeink ennek a könyvnek az igéire, és nem tették meg mindazt, ami elénk van írva. 14Hilkijjá főpap, Ahikám, Akbór, Sáfán és Aszájá tehát elment Hulda prófétanőhöz, aki Sallúmnak, Tikvá fiának, Harhasz unokájának, a ruhák őrizőjének volt a felesége, és Jeruzsálem új városrészében lakott; és beszéltek vele. 15Hulda így szólt hozzájuk: Ezt mondja az ÚR, Izráel Istene: Mondjátok meg annak az embernek, aki hozzám küldött benneteket: 16Ezt mondja az ÚR: Én veszedelmet hozok erre a helyre és lakóira, annak a könyvnek minden igéje szerint, amelyet Júda királya elolvasott. 17Mert elhagytak engem, és más isteneknek tömjéneztek, hogy bosszantsanak engem kezük mindenféle csinálmányával. Ezért gyulladt fel lángoló haragom ez ellen a hely ellen, és nem alszik ki! 18De mondjátok meg Júda királyának, aki azért küldött benneteket, hogy megkérdezzétek az URat: Ezt mondja az ÚR azokról az igékről, amelyeket hallottál: 19Mivel meglágyult a szíved, és megaláztad magad az ÚR előtt, amikor meghallottad, hogy mit jelentettem ki erről a helyről és lakóiról, hogy milyen pusztulás és átok vár rájuk, megszaggattad ruhádat, és sírtál előttem, ezért én is meghallgatlak! - így szól az ÚR. 20Ezért őseid mellé foglak tétetni, békességgel kerülsz sírodba, és nem látod meg azt a nagy veszedelmet, amelyet erre a helyre hozok! És megvitték a választ a királynak.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet