Keresés a Bibliában

12 1Jóás hétéves korában lett király. 2Jéhú hetedik évében kezdett uralkodni Jóás, és negyven évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Cibjá volt, Beérsebából származott. 3Jóás egész életében azt tette, amit helyesnek tartott az ÚR, mivel erre tanította Jójádá főpap. 4Csak az áldozóhalmok nem szűntek meg, a nép még áldozott és tömjénezett az áldozóhalmokon. 5Jóás ezt mondta a papoknak: A szent adományokból eredő összes pénzt, amit az ÚR házába visznek, a forgalomban levő pénzt, azt a pénzt, amelyet fejenként rónak ki becslés szerint, továbbá mindazt a pénzt, amit az emberek szívük szerint visznek az ÚR házába, 6vegyék magukhoz a papok, mindegyik a maga ismerősétől, azután javíttassák ki a templom rongálódásait, ahol csak ilyen rongálódás található. 7De Jóás király huszonharmadik évéig sem javíttatták ki a papok a templom rongálódásait. 8Ezért Jóás király hívatta Jójádá főpapot meg a többi papokat, és megkérdezte tőlük: Miért nem javíttatjátok ki a templom rongálódásait? Ezután nem tehetitek el ismerőseitek pénzét, hanem oda kell adnotok a templom rongálódásainak javítására. 9A papok beleegyeztek, hogy nem teszik el a népnek a pénzét, de a templom rongálódásait mégsem javíttatták ki. 10Akkor Jójádá főpap vett egy ládát, a fedelén lyukat fúrt, és odatette az oltár mellé jobb felől, ahol be szoktak menni az ÚR házába. Abba tették az ajtót őrző papok mindazt a pénzt, amit az ÚR házába vittek. 11Mikor aztán látták, hogy sok pénz van a ládában, odament a király kancellárja a főpappal együtt, csomókba kötötték, és megolvasták az ÚR házában talált pénzt. 12A lemért pénzt átadták a munkavezetőknek, akik az ÚR házához voltak rendelve. Azok pedig kiadták az ácsoknak és az építőmestereknek, akik az ÚR házánál dolgoztak, 13meg a kőműveseknek és a kőfaragóknak, hogy vásároljanak fát és faragott köveket az ÚR háza rongálódásainak a kijavításához, és ami csak szükséges volt a templom javításához. 14De abból a pénzből, amit az ÚR házába vittek, nem készíttettek az ÚR háza számára sem ezüsttálakat, sem késeket, sem hintőedényeket, sem trombitákat, sem egyéb arany- vagy ezüsttárgyat, 15hanem a munkavezetőknek adták oda, hogy javítsák ki abból az ÚR házát. 16Nem számoltatták el azokat az embereket, akikre rábízták a pénzt, hogy a munkavezetőknek adják, mert azok híven jártak el. 17Csak a jóvátételi áldozat és a vétekáldozat pénzét nem vitték be az ÚR házába, ez a papoké volt. 18Akkortájban vonult fel Hazáél, Arám királya; háborút indított Gát ellen, és elfoglalta. Majd elhatározta Hazáél, hogy Jeruzsálem ellen vonul. 19Ezért Jóás, Júda királya fogta mindazokat a szent tárgyakat, amelyeket elődei, Jósáfát, Jórám és Ahazjá, Júda királyai odaszenteltek, és a maga szent adományaival, meg az ÚR házának és a királyi palotának a kincstárában található összes arannyal együtt elküldte Hazáélnak, Arám királyának, mire az elvonult Jeruzsálem alól. 20Jóás egyéb dolgai, mindaz, amit véghezvitt, meg van írva Júda királyainak a történetéről szóló könyvben. 21Udvari emberei fölkeltek, összeesküvést szőttek ellene, és megölték Jóást Bét-Millónál, amikor Szillába ment. 22Józákár, Simeát fia és Jehózábád, Sómér fia voltak az udvari emberei, akik megölték, és ő meghalt. Ősei mellé temették Dávid városában. Utána a fia, Amacjá lett a király.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet