Keresés a Bibliában

15 1Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok. 2Általa üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, ahogy én hirdettem is nektek, hacsak nem elhamarkodottan lettetek hivőkké. 3Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam; hogy tudniillik Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint. 4Eltemették, és - ugyancsak az Írások szerint - feltámadt a harmadik napon, 5és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. 6Azután megjelent több, mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak. 7Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak. 8Legutoljára pedig, mint egy torzszülöttnek, megjelent nekem is.

KNB SZIT STL BD RUF KG