Keresés a Bibliában

KNB SZIT STL BD RUF KG

1. fejezet

1Ámósz beszédei, aki a tekóai pásztorok közé tartozott. Ezt látta Izráelről Uzzijjának, Júda királyának, és Jeroboámnak, Jóás fiának, Izráel királyának az idejében, két évvel a földrengés előtt. 2Ezt mondta: Felharsan az ÚR hangja a Sionról, mennydörög Jeruzsálemből; gyászba borulnak a pásztorok legelői, és elszárad a Karmel teteje. »

2. fejezet

1Így szól az ÚR: Három, sőt négy vétke miatt nem bocsátok meg Móábnak, mert mésszé égette Edóm királyának csontjait. 2Ezért tüzet bocsátok Móábra, és az megemészti Kerijjót palotáit. Csatazajban hal meg Móáb népe, harci lárma és kürtzengés közben. »

3. fejezet

1Halljátok meg azt az igét, amelyet az ÚR mond rólatok, Izráel fiai, az egész nemzetségről, amelyet kihozott Egyiptomból: 2Csak veletek léptem közösségre a föld minden nemzetsége közül, ezért kérem számon rajtatok minden bűnötöket. »

4. fejezet

1Halljátok meg ezt az igét, ti básáni tehenek Samária hegyén, akik sanyargatjátok a nincsteleneket, és bántalmazzátok a szegényeket, akik ezt mondjátok uraitoknak: Hozzatok, hadd igyunk! 2Megesküdött szentségére az én Uram, az ÚR, hogy eljön rátok az az idő, amikor szigonnyal visznek el benneteket, maradékotokat pedig halászhorgokkal. »

5. fejezet

1Halljátok meg ezt az igét! Siratóéneket mondok rólatok, Izráel háza! 2Elesett, nem kel fel többé a szűz Izráel! Ott hever földjén, nincs, ki fölemelje. »

6. fejezet

1Jaj a gondtalanoknak a Sionon, az elbizakodottaknak Samária hegyén, a legkiválóbb nép előkelőinek, akikhez folyamodik Izráel háza! 2Járjátok be Kalnét, és nézzetek szét! Onnan menjetek a nagy Hamátba, azután menjetek el a filiszteus Gátba: Különbek vagytok-e ezeknél az országoknál, nagyobb-e határuk a ti határotoknál? »

7. fejezet

1Ezt mutatta nekem látomásban az én Uram, az ÚR: Íme, egy sáskarajt teremtett a sarjúfakadás kezdetén, amikor már nőtt a sarjú a királyi kaszálás után. 2És amikor a föld egész növényzetét meg akarták enni, ezt mondtam: Ó, Uram, URam! Bocsáss meg! Mi lesz így Jákóbbal, hiszen oly kicsiny? »

8. fejezet

1Ezt mutatta nekem látomásban az én Uram, az ÚR: Íme, egy kosár érett gyümölcs! 2Ezt kérdezte tőlem: Mit látsz, Ámósz? Így feleltem: Egy kosár érett gyümölcsöt. Ekkor azt mondta nekem az ÚR: Elérte a vég népemet, Izráelt, többé nem bocsátok meg neki. »

9. fejezet

1Láttam az URat az oltárnál állni. Ezt mondta: Üss az oszlopfőre, hogy belerendüljenek a küszöbök, hadd hulljanak a kövek mindnyájuk fejére! Akik megmaradnak, azokat fegyverrel ölöm meg. Nem tud elfutni közülük senki, nem fog megmenekülni közülük senki! 2Ha a holtak hazájába hatolnak be, onnan is kiragadja őket a kezem. Ha az égbe mennek föl, onnan is lehozom őket. »

1Móz - 2Móz - 3Móz - 4Móz - 5Móz - Józs - Bír - Ruth - 1Sám - 2Sám - 1Kir - 2Kir - 1Krón - 2Krón - Ezsd - Neh - Eszt - Jób - Zsolt - Péld - Préd - Énekek - Ézs - Jer - Jsir - Ez - Dán - Hós - Jóel - Ám - Abd - Jón - Mik - Náh - Hab - Zof - Hag - Zak - Mal - Mt - Mk - Lk - Jn - ApCsel - Róm - 1Kor - 2Kor - Gal - Ef - Fil - Kol - 1Thessz - 2Thessz - 1Tim - 2Tim - Tit - Filem - Zsid - Jak - 1Pt - 2Pt - 1Jn - 2Jn - 3Jn - Júd - Jel