Keresés a Bibliában

Moáb.

2 1Ezt mondja az Úr: Moábnak három, sőt négy bűne miatt nem változtatom meg szándékomat. Mivel szénné égette Edom királyának csontjait, 2tüzet bocsátok Moábra, hogy eméssze meg Kerijjot palotáit és pusztuljon el Moáb a zendülésben, csatakiáltás és harsonazengés közepette. 3A bírót elmozdítom körükből, és elpusztítom vele minden fejedelmét – mondja az Úr.

Júda

4Ezt mondja az Úr: Júdának három, sőt négy bűne miatt nem változtatom meg szándékomat. Mivel elvetették az Úr törvényét, s nem tartották meg a parancsait; mivel tévútra vezették őket hazug isteneik, akiknek már atyáik is a nyomukba szegődtek, 5tüzet bocsátok Júdára, hogy eméssze meg Jeruzsálem palotáit.

Izrael

6Ezt mondja az Úr: Izraelnek három, sőt négy bűne miatt nem változtatom meg szándékomat. Eladják az igazat ezüstért, a szegényt meg egy pár saruért; 7a szegényeknek a fejükön gázolnak, és a gyöngéket eltérítik útjukról. Apa és fia egyazon lányhoz jár, hogy szent nevemre szégyent hozzon. 8Minden oltár közelében zálogba vett ruhákra telepszenek, és Istenük házában az elítéltek borát isszák, 9noha én söpörtem el előlük az amoritákat, akik magasak voltak, mint a cédrus, és erősek, mint a tölgyfa, mégis elpusztítottam felül a gyümölcsüket, alul meg a gyökerüket. 10Én hoztalak fel titeket Egyiptom földjéről, vezettelek benneteket a pusztában negyven éven át, hogy elfoglaljátok az amoriták földjét. 11Prófétákat is támasztottam fiaitok között, nazirokat ifjaitok között. Vajon nem így van, Izrael fiai? – mondja az Úr. 12De ti a nazirokat borral itattátok, a prófétáknak megparancsoltátok: „Ne jövendöljetek!” 13Nos hát, rátok nehezedem, ahogy a kévével rakott szekér a földre nehezedik. 14Nem lesz menedéke a gyors futónak, az erős mit sem kezdhet erejével, a bátor nem menti meg életét. 15Az íjász nem áll helyt, a fürge lábú nem tud elmenekülni, s a lovas sem menti meg életét. 16A hősök között a legbátrabb is ruhátlanul menekül azon a napon – mondja az Úr.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet