Keresés a Bibliában

Keresés a Bibliában

Igehely

Jézus elfogatása (Mk 14,43-52; Lk 22,47-53; Jn 18,3-11)

47Még beszélt, amikor megjött Júdás, egy a tizenkettő közül, és nagy sokaság jött vele kardokkal és botokkal a főpapoktól és a nép véneitől. 48Az árulója ezt a jelet adta nekik: Akit megcsókolok, ő az, őt fogjátok el! 49És azonnal Jézushoz lépett, és így szólt: Üdvöz légy, Mester! – és megcsókolta őt. 50Jézus ezt mondta neki: Barátom, ezért jöttél! Akkor odamentek, megragadták Jézust, és elfogták. 51Egy pedig azok közül, akik Jézussal voltak, a kardjához kapott, kirántotta azt, lesújtott a főpap szolgájára, és levágta a fülét. 52Ekkor így szólt hozzá Jézus: Tedd vissza kardodat a helyére, mert akik kardot fognak, kard által vesznek el. 53Vagy azt gondolod, hogy nem kérhetném meg Atyámat, hogy adjon mellém most tizenkét sereg angyalnál is többet? 54De akkor miképpen teljesednének be az Írások, hogy ennek így kell történnie?
55Abban az órában így szólt Jézus a sokasághoz: Mint valami rabló ellen, úgy vonultatok ki kardokkal és botokkal, hogy elfogjatok engem! Mindennap a templomban ültem és tanítottam, és nem fogtatok el. 56Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjenek a próféták írásai. Akkor a tanítványok mind elhagyták őt, és elfutottak.
RUF 4

Találatok a szövegekben

Jézus elfogatása (Mt 26,47-56; Lk 22,47-53; Jn 18,3-11) »
Jézus elfogatása (Mt 26,47-56; Mk 14,43-50; Lk 22,47-53) »
Jézust elfogják (Mt 26,47-56; Mk 14,43-52; Jn 18,1-11) »
A nép vezetőinek tanácskozása Jézus ellen (Mt 26,3-5; Lk 22,1-2; Jn 11,47-53) »