Keresés a Bibliában

Izsák születése.

21 1Az Úr meglátogatta Sárát, ahogy megígérte, az Úr úgy tett Sárával, ahogy előre megmondta. 2Sára fogant, és fiút szült Ábrahámnak öreg korában, abban az időben, amelyről Isten beszélt. 3Ábrahám fiának, aki született, akit Sára szült neki, az Izsák nevet adta. 4Ábrahám körülmetélte fiát, Izsákot, a nyolcadik napon, ahogy Isten megparancsolta. 5Ábrahám százesztendős volt, amikor fia, Izsák megszületett. 6Sára így szólt: „Isten örömet szerzett nekem, s aki hallja, velem együtt örül.” 7Aztán folytatta: „Ki mondta volna Ábrahámnak, hogy Sára még gyermeket fog szoptatni? Öreg korára szültem neki fiút.”

Hágár és Izmael eltávolítása.

8Ahogy a fiú növekedett, elválasztották. Ábrahám Izsák elválasztása napján nagy lakomát rendezett. 9Akkor Sára észrevette, hogy az egyiptomi Hágár fia, akit ez Ábrahámnak szült, az ő fiával játszik. 10Ezért azt mondta Ábrahámnak: „Távolítsd el a szolgálót és fiát. Ennek a szolgálónak a fia ne örököljön együtt az én fiammal.” 11Ábrahámnak nem tetszett ez a beszéd a fia miatt, 12de Isten így szólt Ábrahámhoz: „Ne bánkódj a fiad és szolgálód miatt, hanem hallgass Sárára mindenben, amit mond neked, mert utódaidat Izsák után fogják nevezni. 13De a szolgáló fiát is nagy néppé teszem, mivel ő a te utódod.” 14Ábrahám korán reggel fölkelt, kenyeret és egy tömlő vizet vett, s odaadta Hágárnak, aztán a vállára tette a fiát és eltávolította őket. Az elment és Beerseba pusztáján bolyongott. 15Amikor a víz kifogyott a tömlőből, a gyermeket ledobta egy bokor alá. 16Ő maga tovább ment, és egy nyíllövésnyire leült vele szemben. Ezt mondta: „Nem tudom nézni a gyermek haldoklását.” Így ült vele szemben, az pedig elkezdett hangosan sírni. 17Isten meghallotta a gyermek hangját, s az Isten angyala az égből megszólította Hágárt és azt mondta: „Mi van veled, Hágár? Ne félj, mert Isten meghallgatta a gyermek szavát ott, ahol van. 18Kelj föl, vedd a gyermeket és tartsd erősen a kezedben, mivel nagy néppé teszem.” 19Azután Isten megnyitotta a szemét, és meglátott egy vízforrást. Odament, megtöltötte a tömlőt és inni adott a gyermeknek. 20Isten a gyermekkel volt. Az felnőtt, a pusztában lakott és íjas vadász lett. 21Párán pusztájában lakott, s anyja Egyiptom földjéről szerzett neki feleséget.

KNB SZIT STL BD RUF KG