Keresés a Bibliában

17Kérlek azonban titeket, testvérek, tartsátok szemmel azokat, akik ellentétben a kapott tanítással széthúzást és botrányt okoznak. Kerüljétek őket! 18Az ilyenek nem Krisztus Urunknak szolgálnak, hanem a hasuknak, és szép szavakkal meg hízelgéssel megtévesztik a gyanútlanok szívét. 19Engedelmességetek híre ugyanis mindenhová eljutott: örömöm is telik bennetek. Mégis szeretném, hogy a jóban járatosak legyetek, a rosszban ellenben járatlanok. 20A békesség Istene hamarosan összetiporja lábatok alatt a sátánt. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek! 21Üdvözölnek titeket: munkatársam, Timóteus és rokonaim: Lúciusz, Jázon meg Szoszipater. 22Üdvözöllek titeket az Úrban én, Terciusz is, aki a levelet írtam. 23Üdvözöl titeket Gájusz, aki nekem és az egész közösségnek házigazdája. Üdvözöl titeket Erasztusz, aki a város vagyonát kezeli és Quartusz testvér. 24Az Úr Jézus kegyelme mindnyájatokkal! 25Annak pedig, akinek hatalmában áll megerősíteni benneteket evangéliumomban, a Jézus Krisztusról szóló tanításban, annak a titoknak kinyilvánításában, amelyre ősidők óta csend borult, 26de amelyet most az örök Isten parancsára a próféták írásai kinyilatkoztattak, és minden nemzet előtt ismertté tettek, hogy így a hit befogadására eljussanak: 27Neki, az egyedül bölcs Istennek legyen dicsőség Jézus Krisztus által örökkön-örökké! Ámen.

KNB SZIT STL BD RUF KG