Keresés a Bibliában

Betegek gyógyítása.

29Jézus ezután eltávozott innét, és a Galileai-tóhoz ment. Fölment a hegyre és leült. 30Nagy tömeg járult hozzá, magukkal vitték a sántákat, bénákat, vakokat, némákat és a más betegeket, s letették őket a lába elé. Mind meggyógyította őket. 31Amikor a nép látta, hogy a némák beszélnek, a bénák meggyógyulnak, a sánták járnak és a vakok látnak; elámult és dicsőítette Izrael Istenét.

A második kenyérszaporítás.

32Jézus ekkor összehívta tanítványait, s így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Nem akarom étlen elküldeni őket, nehogy kidőljenek az úton.” 33A tanítványok megjegyezték: „Honnan szerezzünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget jóllakassunk?” 34Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét – felelték –, és néhány apró halunk.” 35Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. 36Aztán fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, tanítványai pedig a népnek. 37Mindnyájan ettek és jól is laktak, s a kenyérből még hét kosár maradékot összeszedtek. 38Akik ettek, voltak vagy négyezren férfiak, az asszonyokat és a gyerekeket nem számítva. 39Amikor a tömeget elbocsátotta, bárkába szállt, és Magadán környékére ment.

KNB SZIT STL BD RUF KG