Keresés a Bibliában

A templom.

24 1Jézus kijött a templomból és elindult. Tanítványai odafordultak hozzá, és mutogatták neki a templom köveit. 2Erre megjegyezte: „Látjátok ezeket? Bizony mondom nektek, nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának.”

Jeruzsálem pusztulásának előképei.

3Amikor az Olajfák hegyén leült, egyedül tanítványai járultak hozzá, és kérdezték: „Mondd meg nekünk, mikor következik ez be? S mi lesz a jel eljöveteled és a világ vége előtt?” 4Jézus így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen benneteket. 5Sokan jönnek majd a nevemben, s azt mondják magukról, én vagyok a Krisztus, és sokakat megtévesztenek. 6Háborúkról fogtok majd hallani, s háborús hírek fognak keringeni. Vigyázzatok, ne kerítsen hatalmába benneteket a félelem, ezeknek be kell következniük, de ez még nem a vég. 7Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Éhínség, ragály üti fel a fejét, és a föld megrendül itt is, ott is. 8De ez még csak a kezdete a gyötrelmeknek. 9Szorongattatásban lesz részetek, megölnek benneteket, s a nevemért minden nemzet gyűlölni fog titeket. 10Sokan eltántorodnak hitüktől, elárulják és gyűlölik majd egymást. 11Számos hamis próféta fellép, és sokakat tévedésbe ejtenek. 12A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet, 13de aki mindvégig kitart, az üdvözül. 14Az országnak ezt az evangéliumát hirdetni fogják az egész világon, bizonyságul minden népnek, és akkor jön el a vég.

Jeruzsálem pusztulása.

15Amikor majd látjátok a szent helyen az iszonyatos pusztulást, amelyet Dániel próféta megjövendölt – aki olvassa, értse meg! –, 16akkor, aki Júdeában van, meneküljön a hegyekbe. 17Aki a háztetőn van, ne jöjjön le, hogy kivigye a házából holmiját, 18s aki a mezőn van, ne térjen vissza, hogy elvigye köntösét. 19Jaj a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban! 20Imádkozzatok, hogy ne télen vagy szombaton kelljen menekülnötök! 21Akkora lesz a gyötrelem, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mindmáig és nem is lesz. 22Ha nem rövidülnének meg azok a napok, nem menekülne meg egyetlen ember sem. De a választottak kedvéért megrövidülnek azok a napok.

Az álmessiások.

23Akkor, ha valaki azt mondja: Íme, itt a Krisztus vagy amott! – ne higgyétek. 24Álpróféták és álkrisztusok fognak fellépni, és nagy jeleket és csodákat visznek végbe, hogy megtévesszék, ha lehet, még a választottakat is. 25Lám, előre megmondtam nektek. 26Ha tehát azt mondják nektek, hogy kinn van a pusztában, ne menjetek ki; hogy a házban rejtőzködik, ne higgyétek el! 27Amint a villám napkeleten támad és napnyugatig látszik, olyan lesz az Emberfiának eljövetele is. 28Ahol a hulla van, oda gyűlnek a keselyűk.

A Megváltó megjelenése.

29Mindjárt e gyötrelmes napok után a Nap elhomályosul, a Hold nem világít, a csillagok lehullanak az égről, és az egek erői megrendülnek. 30Akkor feltűnik az égen az Emberfia jele, és a mellét veri a föld minden népe, mert látja, amint az Emberfia eljön az ég felhőin, nagy hatalommal és dicsőséggel. 31Elküldi angyalait hangos harsonaszóval, s összegyűjtik a választottakat a szélrózsa minden irányából, az ég egyik szélétől a másikig.

A fügefáról szóló hasonlat.

32Vegyetek példát a fügefáról. Amikor hajtása már zsendül és a levelei kibontakoznak, tudjátok, hogy közel van a nyár. 33Így, amikor ezeket látjátok, magatok is megállapíthatjátok, hogy már közel van, az ajtóban. 34Bizony mondom nektek: Nem múlik el ez a nemzedék, míg ezek be nem következnek. 35Ég és föld elmúlik, de az én igéim el nem múlnak.

Felhívás az éberségre.

36Azt a napot és órát azonban nem tudja senki, az ég angyalai sem, a Fiú sem, csak az Atya. 37Az Emberfiának eljövetelekor úgy lesz, ahogy Noé napjaiban történt. 38A vízözön előtti napokban ettek-ittak, nősültek, férjhez mentek egészen addig, amíg Noé be nem ment a bárkába, 39s jött a vízözön, és el nem ragadta mindnyájukat. Ugyanígy lesz az Emberfiának megjelenésekor is. 40Akkor, ha ketten lesznek a mezőn, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. 41Ha két asszony őröl a malomban, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. 42Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok, melyik órában jön el Uratok. 43Gondoljatok erre: Ha a ház ura tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, bizonyára virrasztana, és nem engedné, hogy házába betörjön. 44Legyetek hát készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amelyikben nem is gondoljátok!

A hű szolga.

45Ki a hű és okos szolga, akit ura háza népe fölé rendelt, hogy idejében enni adjon nekik? 46Boldog az a szolga, ha ura hazatérve ilyen munkában találja! 47Bizony mondom nektek, egész vagyona fölé rendeli. 48De ha a szolga hitvány, s magában azt gondolja, hogy »Késik a gazdám« – 49ezért ütni-verni kezdi a többi szolgát, és együtt eszik-iszik a részegekkel; 50ura egy olyan napon jön meg, amikor nem várja, és olyan órában, amikor nem is sejti. 51Kettévágatja és a képmutatók sorsára juttatja. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.

Példabeszéd a tíz szűzről.

25 1A mennyek országa hasonlít a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásukat, és a vőlegény elé mentek. 2Öt balga volt közülük, öt pedig okos. 3A balgák lámpásukat ugyan elvitték, de olajat nem vittek bele. 4Az okosak lámpásukkal együtt olajat is vittek korsójukban. 5A vőlegény késett, így valamennyien elálmosodtak és elaludtak. 6Éjfélkor kiáltás hallatszott: Itt a vőlegény, menjetek ki elébe! – 7Erre a szüzek mind fölkeltek, és rendbe hozták lámpásukat. 8A balgák kérték az okosakat: Adjatok egy kis olajat! Lámpásunk kialvóban van. – 9Nem adunk – felelték az okosak –, mert akkor nem lesz elég se nekünk, se nektek. Menjetek inkább az árusokhoz és vegyetek magatoknak. 10Míg odavoltak vásárolni, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bevonultak vele a menyegzőre. Ezzel az ajtó bezárult. 11Később megérkezett a többi szűz is. Beszóltak: Uram, Uram, nyiss ki nekünk! 12De ő így válaszolt: Bizony mondom nektek, nem ismerlek benneteket. 13Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.

A talentumokról szóló példabeszéd.

14Úgy lesz, mint azzal az emberrel, aki idegenbe készült. Összehívta szolgáit, s rájuk bízta vagyonát. 15Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak csak egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt. 16Aki öt talentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, s másik ötöt nyert rajta. 17Ugyanígy az is, aki kettőt kapott, másik kettőt szerzett. 18Aki egyet kapott, elment, ásott egy gödröt, és elrejtette urának pénzét. 19Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott. 20Jött, aki öt talentumot kapott, és felmutatta a másik öt talentumot: Uram, öt talentumot adtál, nézd, másik ötöt nyertem rajta. – 21Jól van, te hűséges, derék szolga – mondta neki ura. – Minthogy a kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe! 22Jött az is, aki két talentumot kapott, s így szólt: Uram, két talentumot adtál, nézd, másik kettőt szereztem. – 23Jól van, te hűséges, derék szolga. Mivel a kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe! 24Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott. Ez így beszélt: Uram, tudtam, hogy kemény ember vagy. Aratsz, ahol nem vetettél, és gyűjtesz, ahol nem szórtál. 25Ezért félelmemben mentem, elástam a földbe talentumodat. Itt van, ami a tiéd. – 26Te mihaszna, lusta szolga! – kiáltott rá ura. – Tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, s ott is gyűjtök, ahol nem szórtam. 27Oda kellett volna adnod pénzemet a pénzváltóknak, hogy megjövet kamatostul kaptam volna vissza. 28Vegyétek el tőle a talentumot, és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! 29Mert annak, akinek van, még adnak, hogy bőven legyen neki; akinek meg nincs, attól még amije van is, elveszik. 30Ezt a mihaszna szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.

Az utolsó ítélet.

31Amikor eljön dicsőségében az Emberfia és vele minden angyal, helyet foglal fönséges trónján. 32Elébe gyűlnek mind a nemzetek, ő pedig különválasztja őket egymástól, ahogy a pásztor különválasztja a juhokat a kosoktól. 33A juhokat jobbjára állítja, a kosokat pedig baljára. 34Aztán így szól a király a jobbján állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! 35Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. 36Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek. 37Erre megkérdezik az igazak: Uram, mikor láttunk éhesen, hogy enned adtunk volna, vagy szomjasan, hogy innod adtunk volna? 38Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna? 39Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogathattunk volna? 40A király így felel: Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek. 41Ezután a balján állókhoz is szól: Távozzatok színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. 42Mert éhes voltam, s nem adtatok ennem. Szomjas voltam, s nem adtatok innom. 43Idegen voltam, s nem fogadtatok be. Nem volt ruhám, s nem ruháztatok fel. Beteg és fogoly voltam, s nem jöttetek el meglátogatni. 44Ekkor ezek is megkérdezik: Uram, mikor láttunk éhesen vagy szomjasan, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, s nem voltunk szolgálatodra? 45Erre majd ezt feleli: Bizony mondom nektek, amit a legkisebbek valamelyikével nem tettetek, velem nem tettétek. 46Ezek örök büntetésre mennek, az igazak meg örök életre.”

KNB SZIT STL BD RUF KG