Keresés a Bibliában

V. JÉZUS SZENVEDÉSE ÉS FELTÁMADÁSA

Elhatározzák Jézus halálát.

14 1Két nappal húsvét és a kovásztalan kenyér ünnepe előtt a főpapok és írástudók arra törekedtek, hogyan foghatnák el Jézust csellel, hogy aztán megöljék. 2Egy dologban megállapodtak: „Ne az ünnepen, nehogy zavargás támadjon a nép közt!”

A betániai vacsora.

3Amikor Betániában a leprás Simon házában vendégül látták, odalépett hozzá egy asszony. Alabástrom edényben valódi s igen drága nárdusolajat hozott. Feltörte az alabástromot és (Jézus) fejére öntötte. 4Némelyek bosszankodtak magukban: „Miért kell a kenetet így pazarolni? 5Hisz több mint háromszáz dénárért el lehetett volna adni és szétosztani a szegények közt.” És szemrehányást tettek az asszonynak. 6Jézus azonban ezt mondta: „Hagyjátok! Mit akadékoskodtok, hisz jót tett velem! 7Szegények mindig vannak veletek. Akkor tehettek velük jót, amikor akartok. De én nem vagyok mindig veletek. 8Azt tette, ami telt tőle. Előre megkente testemet a temetésre. 9Bizony mondom nektek, bárhol a világon hirdetik majd az evangéliumot, az ő tettéről is megemlékeznek.”

Júdás árulása.

10Iskarióti Júdás, egy a tizenkettő közül, elment a főpaphoz, hogy elárulja. 11Amikor ezek tudomást szereztek róla, megörültek és pénzt ígértek neki. Ezért kereste a kedvező alkalmat, hogy a kezükre adhassa.

Az utolsó vacsora előkészítése.

12A kovásztalan kenyér első napján, amikor a húsvéti bárányt fel szokták áldozni, tanítványai megkérdezték: „Mi a szándékod? Hová menjünk, hogy megtegyük az előkészületeket a húsvéti bárány elköltéséhez?” 13Erre elküldte két tanítványát: „Menjetek a városba! – mondta. – Ott találkoztok egy vizeskorsót vivő emberrel. Szegődjetek a nyomába, 14aztán ahová bemegy, ott mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezteti, hol van az a terem, ahol a húsvéti bárányt tanítványaimmal elfogyaszthatom? 15Ő majd mutat nektek egy vánkosokkal berendezett tágas emeleti helyiséget. Ott készítsétek el.” 16A tanítványok elmentek, s a városba érve mindent úgy találtak, ahogy megmondta, s el is készítették a húsvéti vacsorát.

Jézus bejelenti Júdás árulását.

17Amikor beesteledett, odament a tizenkettővel. 18Miután a vacsorához letelepedtek, Jézus így szólt: „Bizony mondom nektek, egyiktek elárul engem, egy, aki eszik velem.” 19Elszomorodtak és sorra kérdezték: „Csak nem én?” 20Így válaszolt: „Tizenkettőtök közül az egyik, aki velem egyszerre nyúl a tálba. 21Az Emberfia elmegy ugyan, amint meg van róla írva, de jaj annak az embernek, aki elárulja az Emberfiát. Jobb lett volna neki, ha meg sem születik.”

Az Oltáriszentség alapítása.

22Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és ezekkel a szavakkal adta nekik: „Vegyétek, ez az én testem.” 23Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik. Mindnyájan ittak belőle. 24Ő pedig így szólt: „Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik. 25Bizony mondom nektek, hogy nem iszom többé a szőlő terméséből addig, amíg majd az újat nem iszom az Isten országában.”

Péter tagadásának megjövendölése.

26Ezután elimádkozták a hálaadó zsoltárt, és kimentek az Olajfák hegyére. 27Ott Jézus megmondta: „Mindnyájan megbotránkoztok, ahogy meg van írva: Megverem a pásztort és szétszélednek a juhok. 28De feltámadásom után majd előttetek megyek Galileába.” 29Péter erősködött: „Ha mindnyájan megbotránkoznak is, én akkor sem.” 30Jézus csak ennyit mondott: „Bizony mondom neked, hogy még ma éjjel, mielőtt a kakas másodszor szólna, háromszor megtagadsz.” 31Erre még jobban fogadkozott: „Ha meg kell is veled halnom, nem tagadlak meg!” Ugyanígy fogadkoztak a többiek is.

Jézus halálküzdelme.

32Odaértek a Getszemáni nevű majorba. Itt így szólt (Jézus) tanítványaihoz: „Üljetek itt le, amíg imádkozom.” 33Magával vitte Pétert, Jakabot és Jánost. Remegni kezdett és gyötrődni. 34Majd így szólt hozzájuk: „Halálos szomorúság fogta el lelkemet. Maradjatok itt és virrasszatok!” 35Valamivel odébb ment, leborult a földre és imádkozott, hogy ha lehetséges, maradjon el ez az óra. 36„Abba, Atyám! – fohászkodott –, te mindent megtehetsz. Vedd el tőlem ezt a kelyhet! De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!” 37Visszament hozzájuk, de alva találta őket. Megszólította Pétert: „Simon, alszol? Egy órát sem tudtál virrasztani velem? 38Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek. A lélek ugyan készséges, de a test gyönge.” 39Megint elvonult és előbbi szavait ismételve imádkozott. 40Visszatérve újra alva találta őket, mivel szemük igen elnehezedett. Nem is tudták, mit feleljenek. 41Harmadszor is visszament hozzájuk, s azt mondta nekik: „Még mindig alusztok és pihentek? 42Elég volt. Itt az óra, az Emberfiát a bűnösök kezére adják. Keljetek fel, induljunk! Íme, közeledik hozzám az áruló!”

Jézus elfogatása.

43Míg beszélt, odaért Júdás, egy a tizenkettő közül, s vele karddal és doronggal felfegyverezve egy csapat, amelyet a főpapok, írástudók és vének küldtek ki. 44Az áruló így adott jelt: „Akit megcsókolok, ő az. Fogjátok el és vezessétek el biztos őrizet alatt!” 45Odaérve rögtön Jézushoz lépett: „Mester!” – szólt és megcsókolta. 46Erre rátették kezüket és elfogták. 47Azok közül, akik ott ácsorogtak, valaki kirántotta a kardját, a főpap szolgájára sújtott vele, és levágta a fülét. 48Jézus így szólt hozzájuk: „Kardokkal és dorongokkal jöttetek elfogni, mint egy rablót. 49Naponta ott voltam köztetek a templomban s tanítottam, és nem fogtatok el. De az Írásnak be kell teljesednie.” 50Erre mindenki magára hagyta és elmenekült. 51Egy ifjú mégis követte, meztelen testét csak egy gyolcslepel fedte. Amikor meg akarták fogni, 52otthagyta a gyolcsleplet és meztelenül elfutott.

Jézus Kaifás előtt.

53Jézust a főpaphoz kísérték. Itt gyűltek össze a főpapok, vének és írástudók. 54Péter messziről követte, egészen be a főpap udvarába. Ott az őrség tagjaival együtt leült és melegedett a tűznél. 55A főpapok és az egész főtanács bizonyítékot kerestek Jézus ellen, hogy halálra ítélhessék, de nem találtak. 56Sokan tanúskodtak ugyan hamisan ellene, de vallomásuk nem egyezett. 57Ekkor néhányan felálltak, s ezt a hamis tanúságot tették ellene: 58„Hallottuk, amikor kijelentette: Lebontom ezt az emberi kéz építette templomot, és három nap alatt másikat építek, amely nem emberi kéz alkotása.” 59De vallomásuk így sem vágott egybe. 60Erre középre állt a főpap, s ezt a kérdést intézte Jézushoz: „Semmit sem válaszolsz azokra, amit ezek felhoznak ellened?” 61De ő hallgatott és nem felelt semmit. A főpap újra kérdezte, és ezt mondta: „Te vagy a Messiás, az áldott (Isten) Fia?” 62Jézus így válaszolt: „Én vagyok. És látni fogjátok, hogy az Emberfia ott ül a hatalom jobbján, és eljön az ég felhőin.” 63A főpap erre megszaggatta ruháját s felkiáltott: „Mi szükségünk van még tanúkra? 64Hallottátok, hogy káromkodott. Mi a véleményetek?” Mind méltónak ítélték a halálra. 65Ekkor némelyek kezdték leköpdösni, aztán arcát letakarva ököllel verték, s közben kérdezgették: „Találd el, ki az!” Még az őrség tagjai is arcul verték.

Péter megtagadja Jézust.

66Míg Péter kint ült az udvaron, kiment a főpap egyik szolgálója. 67Meglátta Pétert, amint melegedett, szemügyre vette és megszólította: „Te is a názáreti Jézussal voltál.” 68De ő tagadta: „Nem tudom, nem is értem, mit beszélsz.” Ezzel kiment az előcsarnokba, s akkor megszólalt a kakas. 69A szolgáló észrevette, s újra mondta az ott állóknak: „Ez is közülük való.” 70Ő megint tagadta. Nem sokkal ezután, akik mellette álltak, szintén állították: „Valóban közéjük tartozol, hiszen galileai vagy.” 71Erre átkozódni és esküdözni kezdett: „Nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek!” 72A kakas másodszor is megszólalt. Péternek eszébe jutottak Jézus szavai: „Mielőtt a kakas másodszor megszólal, háromszor tagadsz meg.” És könnyekre fakadt.

Jézus Pilátus előtt.

15 1Reggel a főpapok a vénekkel, írástudókkal és az egész főtanáccsal együtt meghozták a határozatot. Jézust pedig megkötözve elvitték és átadták Pilátusnak. 2Pilátus megkérdezte: „Te vagy-e a zsidók királya?” „Magad mondod” – válaszolta. 3A főpapok sok vádat hoztak fel ellene. 4Pilátus újra megkérdezte: „Nem felelsz semmit sem? Nézd, mi mindennel vádolnak!” 5Jézus azonban nem válaszolt semmit. Ez meglepte Pilátust. 6Az ünnep alkalmával szabadon szokott engedni egy rabot, azt, akit kértek tőle. 7Volt a börtönben egy Barabás nevű rab, akit a lázadókkal együtt tartóztattak le. Ezek egy zendülés alkalmával gyilkosságot követtek el. 8Amikor a tömeg felvonult, kérte a szokásos kegyet. 9Pilátus megkérdezte: „Akarjátok, hogy szabadon engedjem nektek a zsidók királyát?” 10Mert tudta, hogy a főpapok csak irigységből adták kezére. 11Ám a főpapok felizgatták a tömeget, hogy inkább Barabás szabadon bocsátását kérje. 12Pilátus ismét megkérdezte: „Mit csináljak hát azzal az emberrel, akit ti a zsidók királyának mondtok?” 13Azok újra ezt kiáltozták: „Keresztre vele!” 14Pilátus folytatta: „Mi rosszat tett?” Azok annál hangosabban kiáltották: „Keresztre vele!” 15Erre Pilátus, aki eleget akart tenni a tömeg kérésének, szabadon bocsátotta nekik Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta, hogy feszítsék keresztre.

Jézus kigúnyolása.

16A katonák bekísérték a palota belsejébe, a pretoriumba, és egybehívták az egész helyőrséget. 17Bíborba öltöztették, tövisből font koszorút tettek a fejére, 18és így köszöntötték: „Üdvözlégy, zsidók királya!” 19A fejét náddal verték, leköpdösték és gúnyból térdet hajtva hódoltak előtte. 20Azután, hogy így kigúnyolták, levették róla a bíbort és a saját ruháját adták rá.

A keresztre feszítés.

20Ezután kivezették, hogy keresztre feszítsék. 21Az egyik arra menő embert, a cirenei Simont, Alexander és Rufusz apját, aki éppen a mezőről jött, kényszerítették, hogy vigye a keresztjét. 22Így vezették ki egy Golgota nevű helyre, ami a Koponya-helyet jelenti. 23Mirhával kevert bort adtak neki inni, de nem fogadta el. 24Keresztre feszítették, majd megosztoztak ruháján, sorsot vetve, hogy kinek mi jusson. 25Három óra volt, amikor keresztre feszítették. 26Az elítélésének okát jelző táblára ezt írták: A zsidók királya. 27Vele együtt két gonosztevőt is fölfeszítettek, az egyiket jobb, a másikat bal felől. 28Így beteljesedett az Írás: „A gonoszok közé sorolták.” 29Az arra menők káromolták, csóválták a fejüket s mondogatták: „Te, aki lerombolod a templomot, és három nap alatt felépíted, 30mentsd meg magadat, szállj le a keresztről!” 31A főpapok és az írástudók szintén gúnyolódtak, egymás között ezt mondva: „Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni. 32A Krisztus, Izrael királya, szálljon le most a keresztről a szemünk láttára, s akkor hiszünk!” Gyalázták azok is, akiket vele együtt fölfeszítettek. 33Hat óra tájban az egész földre sötétség borult, egészen kilenc óráig. 34Kilenc órakor Jézus hangosan felkiáltott: „Eloi, Eloi, lamma szabaktáni?” Ez annyit jelent: „Istenem, Istenem, miért hagytál el?” 35Az ott állók közül néhányan hallották, és megjegyezték: „Lám, Illést hívja.” 36Valaki odafutott, s ecetbe mártott szivacsot nádszálra tűzve inni adott neki. „Hadd lássuk – mondta –, eljön-e Illés, hogy megszabadítsa!” 37Jézus hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét. 38A templom függönye ekkor kettéhasadt felülről egészen az aljáig. 39Amikor a százados, aki ott állt, látta, hogyan lehelte ki lelkét, kijelentette: „Ez az ember valóban az Isten Fia volt.” 40Asszonyok is álltak ott, és messziről nézték, mi történik. Köztük volt Mária Magdolna, Mária, az ifjabb Jakab és József anyja és Szalome. 41Ezek már Galileában is vele tartottak és a szolgálatára voltak. Rajtuk kívül még többen is jelen voltak, akik vele együtt mentek fel Jeruzsálembe.

Jézus temetése.

42Amikor esteledett – előkészület napja, azaz szombat előtt való nap volt –, 43jött egy előkelő tanácsos, az Arimateából való József, aki maga is várta az Isten országát. Bátran bement Pilátushoz, és elkérte Jézus holttestét. 44Pilátus csodálkozott, hogy már meghalt. Magához hívatta a századost, s megkérdezte, valóban meghalt-e. 45Miután a századostól megbizonyosodott róla, Józsefnek ajándékozta a holttestet. 46Az pedig gyolcsot vásárolt, majd levette Jézust a keresztről, begöngyölte a gyolcsba és sziklába vájt sírboltba helyezte, s a sír bejárata elé követ hengerített. 47Mária Magdolna és Mária, József anyja pedig látták, hogy hová temette.

KNB SZIT STL BD RUF KG