Keresés a Bibliában

Az Emberfiának eljövetele.

25Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. 26Az emberek meghalnak a rémülettől, és a világra zúduló szörnyűségek várásától. Az egek erői megrendülnek. 27Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőben, nagy hatalommal és dicsőséggel. 28Amikor ez teljesedésbe kezd menni, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok ideje.”

Az éberség.

29Ezután mondott nekik egy hasonlatot: „Gondoljatok a fügefára és a többi fára. 30Amikor már kihajtanak, tudjátok, hogy nemsokára itt a nyár. 31Így ti is, mihelyt látjátok, hogy ezek mind bekövetkeznek, tudjátok, hogy közel van az Isten országa. 32Bizony mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek. 33Ég és föld elmúlnak, de az én igéim nem múlnak el.

KNB SZIT STL BD RUF KG