Keresés a Bibliában

II. A PAPOK BEIKTATÁSA

A fölkenés szertartása.

8 1Az Úr így szólt Mózeshez: 2„Vedd magadhoz Áront a fiaival együtt, továbbá a ruhákat, az olajat, a bűnért való áldozati bikát, a két kost és a kosár kovásztalan kenyeret. 3Azután hívd össze az egész közösséget a megnyilatkozás sátorának bejáratához.” 4Mózes teljesítette az Úr parancsát; a közösség egybegyűlt a megnyilatkozás sátorának bejáratánál, 5és Mózes így szólt hozzájuk: „Nézzétek, az Úr parancsára ezt kell tennünk.” 6Azután hívta Áront és fiait, és megmosta őket vízzel. 7Ráadta az inget, átkötötte övvel, ráterítette a köntöst és ráadta az efodot, majd átvetette rajta az efod szalagját, és így megerősítette rajta, 8azután ráerősítette a melltáskát, s beletette az urimot és a tummimot. 9Fejét befödte turbánnal, s a turbán elejére tűzte az aranylemezt, a szent diadémot, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta. 10Ezután Mózes vette az olajat, és megkenéssel fölszentelte a hajlékot s mindazt, ami benne volt. 11Hétszer meghintette az oltárt, megkenéssel fölszentelte az oltárt és fölszerelését, a medencét és talapzatát. 12Olajat öntött Áron fejére, és a kenettel fölszentelte. 13Majd Mózes odahívta Áron fiait, rájuk adta az inget, átkötötte az övvel, fejükre tette a turbánt, ahogy az Úr megparancsolta Mózesnek. 14Azután odahozatta a bűnért való áldozatra szánt bikát. Áron és fiai kezüket az állat fejére tették, 15Mózes pedig feláldozta. Ujjával vett a vérből és rákente körös-körül az oltár szarvaira, hogy így megtisztítsa a bűntől. Ezután a vért az oltár lábához öntötte. Így szentelte föl az engesztelés szertartásának elvégzésével. 16Majd fogta az egész hájat, amely a beleket takarta, a májhoz tartozó zsiradékot, a két vesét a hájjal együtt, s elégette az oltáron. 17A bika bőrét, húsát és ürülékét a táboron kívül égette el, ahogy az Úr megparancsolta Mózesnek. 18Akkor előhozatta az égőáldozatra szánt kost. Áron fiai a kos fejére tették kezüket, 19Mózes pedig feláldozta. A vérét ráöntötte körös-körül az oltárra. 20A kost részekre vágta, s elégette a fejét, a részeket meg a hájat. 21Vízben megmosta a belső részeket és a lábakat, s elégette az oltáron az egész kost. Ez a megbékélés illatának égőáldozata volt, az Úrnak szánt eledel, ahogy az Úr megparancsolta Mózesnek. 22Előhozatta a második kost, a felavató áldozatra szánt kost. Áron és fiai a kos fejére tették kezüket, 23Mózes pedig feláldozta. Vett a vérből és rákente Áron jobb fülének lebenyére, jobb kezének hüvelykjére és jobb lábának nagyujjára. 24Majd odahívta Áron fiait, és kent a vérből jobb fülük lebenyére, jobb kezük hüvelykjére és jobb lábuk nagyujjára. A többi vért ráöntötte körös-körül az oltárra. 25Vette a hájat is: a farkát, a belekhez tartozó egész hájat, a májon levő hájat, a két vesét a hájjal együtt és a jobb lapockát. 26A kovásztalan kenyerek kosarából, amely az Úr előtt állt, kivett egy kovásztalan kalácsot, egy olajjal elkészített kalácsot és egy lepényt, s ezeket hozzátette a hájhoz meg a jobb lapockához. 27Az egészet Áronnak és fiainak kezébe adta, és elvégezte az Úrnak való bemutatás mozdulatát. 28Újra visszavette kezükből, és elégette az oltáron égőáldozatul. Ez volt a beiktatásnak a megbékélés illatával bemutatott áldozata, az Úrnak szánt eledel. 29Majd vette a szegyet, és elvégezte a bemutatást az Úrnak. Ez a rész a beiktatás áldozatából Mózesnek jutott, ahogy az Úr Mózesnek meghagyta. 30Ekkor Mózes vette az olajat, s az oltáron levő vért, s meghintette vele Áront és ruháját, valamint fiait és ruhájukat. Így szentelte föl Áront és ruháját, valamint fiait és ruhájukat. 31Mózes ezt mondta Áronnak és fiainak: „Főzzétek meg a húst a megnyilatkozás sátora előtt. Egyétek meg ott azzal a kenyérrel együtt, amely a beiktatás áldozatához való kosárban van, ahogy erre utasítást is adtam: Áronnak és fiainak kell megenniük. 32Ami megmarad a húsból és a kenyérből, azt égessétek el. 33Hét napig ne távozzatok a megnyilatkozás sátorának bejáratától, amíg csak be nem fejeződik beiktatástok ideje, mivel beiktatásotoknak hét napig kell tartania. 34Az Úr parancsolta, hogy így járjunk el, ahogy ma elvégeztük rajtatok az engesztelés szertartását. 35Nektek pedig hét napon át, éjjel és nappal a megnyilatkozás sátorának bejáratánál kell maradnotok, hogy az Úr előírását megtartsátok, nehogy meghaljatok. Ezt a parancsot kaptam.” 36Áron és fiai úgy tettek, ahogy az Úr Mózes közvetítésével intézkedett.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet