Keresés a Bibliában

20 1Az Úr így szólt Mózeshez: 2„Mondd meg Izrael fiainak: Aki Izrael fiai közül vagy az Izraelben tartózkodó idegenek közül fiait Molochnak áldozza, az haljon meg. Az ország népe kövezze meg, 3s én is ellene fordulok, és kiirtom népéből, mivel azzal, hogy fiát feláldozta Molochnak, beszennyezte szentélyemet és megszentségtelenítette nevemet. 4Ha az ország népe olyan ember fölött, aki egyik fiát Molochnak áldozza, szemet huny, és nem adja halálra, 5akkor magam fordulok az illető ellen és nemzetsége ellen. Kiirtom őket a népből, és azokat is mind, akik egyetértettek velük abban, hogy Molochnak hódoljanak. 6Aki halottlátókhoz vagy jósokhoz megy, hogy velük együtt varázslást űzzön, az ilyen embernek ellene fordulok és kiirtom népéből.

B) A család elleni bűnök.
7Szentelődjetek meg tehát, és legyetek szentek, mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek. 8Tartsátok meg törvényeimet és éljetek szerintük, hiszen én, az Úr teszlek szentté benneteket. 9Tehát aki megátkozza apját vagy anyját, az haljon meg. Mivel apját, anyját átkozta, vére visszahull rá. 10Ha valaki férjes nővel házasságtörést követ el, mégpedig: aki embertársának feleségével házasságtörést követ el, az halállal lakol; ő is, bűntársa is. 11Aki apjának feleségével hál, az az apja meztelenségét fedi föl, azért mindkettőjüknek meg kell halniuk, vérük visszahull rájuk. 12Ha valaki együtt hál menyével, mindkettőnek meg kell halnia. Beszennyezték magukat, vérük visszahull rájuk. 13Ha valaki férfival hál együtt, úgy, ahogy asszonnyal szoktak együtt hálni, ez utálatosság, amelyben mindketten részesek, ezért meg kell halniuk, vérük visszahull rájuk. 14Ha valaki feleségül vesz egy asszonyt és annak anyját, ez vérfertőzés: őt is, az asszonyokat is el kell égetni, hogy ne legyen köztetek vérfertőzés. 15Ha valaki állattal hál együtt, meg kell halnia, és az állatot is meg kell ölni. 16Ha egy asszony állathoz közeledik, hogy vele háljon, öljétek meg az asszonyt is, az állatot is. Meg kell halniuk, vérük visszahull rájuk. 17Ha valaki feleségül veszi nővérét, apjának lányát vagy anyjának lányát, s fölfedik egymás meztelenségét, az gyalázatos dolog. Ki kell őket irtani népük tagjainak színe előtt. Mivel feltárta nővérének meztelenségét, viselje bűnének büntetését. 18Aki havi vérzése idején együtt hál egy asszonnyal, s fölfedi meztelenségét, az vérének forrását mezteleníti le, azért mindkettőjüket ki kell irtani a népből. 19Ne fedd föl sem anyád nővérének, sem apád nővérének meztelenségét. Az ilyen a saját testének meztelenségét fedi föl, azért viseljék bűnük büntetését. 20Ha valaki apai nagybátyja feleségével hál, és fölfedi meztelenségét, viseljék bűnük büntetését, és haljanak meg gyermek nélkül. 21Ha valaki nőül veszi testvére feleségét, ez tisztátalanság, mivel testvérének meztelenségét fedi föl, ezért haljanak meg gyermek nélkül.

Kiegészítés a tiszta és tisztátalan dolgokhoz.

22Tartsátok meg minden törvényemet, minden parancsomat és éljetek szerintük: akkor nem okád ki a föld benneteket, ahová vezetlek, hogy ott lakjatok. 23Ne kövessétek azoknak a népeknek a szokásait, amelyeket elűztem előletek, mivel elkövették mindezeket a dolgokat és megutáltam őket. 24Nektek azonban ezt mondtam: Birtokba veszitek földjüket, nektek adom tulajdonul a tejjel-mézzel folyó földet. Én, az Úr, a ti Istenetek választottalak ki benneteket ezek közül a népek közül. 25Ezért különböztessétek meg a tiszta állatot a tisztátalantól, a tiszta madarat a tisztátalantól. Ne tegyétek magatokat tisztátalanná azokkal az állatokkal, azokkal a madarakkal és semmivel, ami a földön mászkál: én különítettem el tőletek, mint tisztátalant.

Befejezés.

26Szenteljétek magatokat nekem, az Úrnak: én szent vagyok, és kiválasztottalak titeket az összes nép közül, hogy az enyéim legyetek.

A PAPOK SZENTSÉGE

A) A papok.
27Azt a férfit és asszonyt, aki közületek halottlátó vagy jós lesz, halálra kell adni, meg kell kövezni, vérük visszahull rájuk.”

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet