Keresés a Bibliában

Simeon törzse.

19 1A második sorsvetés Simeonra esett, Simeon fiainak törzsére, nemzetségeik szerint az ő örökrészük Júda fiai örökrészében terült el. 2Ezeket kapták örökségül: Beerseba, Seba, Molada, 3Hacar-Sual, Bala, Ecem, 4Eltolad, Betul, Horma, 5Ciklag, Bet-ham-Markabot, Hacar-Szusza, 6Bet-Lebaot és Saruchen: 13 város helységeikkel együtt. 7En-Rimmon, Eter és Asan: 4 város helységeikkel együtt. 8Ehhez hozzátartozott az összes helység e városok környékén egészen Baalat-Beerig, a negebi Ramatig. Ez lett Simeon fiai törzsének örökrésze, nemzetségeik szerint. 9Simeon fiainak örökrészét Júda fiainak részéből vették ki, mivel Júda fiainak része túl nagy volt számukra így Simeon fiai Júda fiai örökrészének középső részén kapták meg örökrészüket.

Zebulun törzse.

10A harmadik sorsvetés Zebulun fiaira esett, nemzetségeik szerint. Az ő örökrészük területe Szadudig terjedt. 11Határuk fölment nyugaton Maraaláig, érintette Dabbesetet, aztán a Jokneámmal szemközti patakot. 12A másik oldalon a határ Szadudtól kelet felé húzódott, ahol a nap fölkel, egészen Kiszlot-Tabor határáig, aztán Daberatnak fordult, s fölment Jafiáig. 13Onnan továbbra is keletnek tartott, ahol a nap fölkel, Gat-Hefer és Itta-Kacin felé, majd Rimmon irányában folytatódott és lekanyarodott Neának. 14Aztán északra fordult a határ, Hannaton felé, és Jiftach-El völgyében ért véget. 15Azonkívül Kattat, Nachalal, Simron, Jireala és Betlehem: 12 város a helységeikkel együtt. 16Ez lett Zebulun fiainak örökrésze nemzetségeik szerint: ezek a városok, helységeikkel együtt.

Isszachár törzse.

17A negyedik sorsvetés Isszachárra esett, nemzetségeik szerint. 18Az ő földjük Jizreelig terjedt és Keszullotot és Sunemet, 19továbbá Hafarajimot, Siont, Anacharatot, 20Daberatot, Kisjont, Ebecet, 21Remetet, En-Gannimot és En-Haddát, valamint Bet-Paccecet is felölelte. 22A határ érintette a Tabort, továbbá Sachacimát és Bet-Semest, és a Jordánnál végződött: 16 város helységeikkel együtt. 23Ez lett Isszachár fiainak öröksége nemzetségeik szerint: a városok helységeikkel együtt.

Áser törzse.

24Az ötödik sorsvetés Áser fiainak törzsére esett, nemzetségeik szerint. 25Az ő területük Helkatot, Halit, Betent, Achsafot, 26Alammelechet, Ameadot és Misealt ölelte fel, aztán érintette a Kármelt és a Libna folyó medrét nyugaton. 27A másik oldalon kelet felé eljutott Bet-Dagonig és érintette Zebulunt, a Juftachel völgyét északon, továbbá Bet-ha-Emeket és Neielt és Kabul táján ért véget. Északon hozzátartozott 28Abdon, Rechob, Hammon és Kána egészen Nagy-Szidonig. 29A határ Rámának fordult, majd a megerősített város, Tirusz, aztán Hoza felé és a tengernél ért véget. Machaleb, Achszib, 30Akko, Afek, Rechob: 22 város, helységeikkel együtt. 31Ez lett Áser fiai törzsének örökrésze nemzetségeik szerint: ezek a városok helységeikkel együtt.

Naftali törzse.

32A hatodik sorsvetés Naftali fiaira esett, nemzetségeik szerint. 33Az ő határuk Heleftől és Caanannimban a tölgyfától Adami-han-Nekeben és Jabneelen át Lakkumig húzódott, és a Jordánnál végződött. 34A határ nyugaton Aznot-Tabornak tartott, s onnan tovább Hukoknak, és délen Zebulunnal érintkezett, nyugaton Áserrel, keleten pedig a Jordánnal. 35A megerősített városok voltak: Ciddim, Cer, Hammat, Rakkat, Kinneret, 36Adama, Rama, Hacor, 37Kedes, Edrei, En-Hacor, 38Jireon, Migdal-El, Horem, Bet-Anat, Bet-Semes: 19 város helységeikkel együtt. 39Ez lett Naftali fiainak örökrésze nemzetségeik szerint a városok helységeikkel együtt.

Dán törzse.

40Dán fiainak törzsére esett a hetedik sorsvetés, nemzetségeik szerint. 41Az ő örökrészük ezeket ölelte fel: Corea, Estaol, Ir-Semes, 42Saalbim, Ajalon, Szilata, 43Elon, Timna, Ekron, 44Elteke, Gibbeton, Baalat, 45Azor, Bene-Berak, Gat-Rimmon 46és a tenger felé Jerakon, a Joppéval szemközti vidékkel együtt. 47De Dán fiainak földje veszendőbe ment, ezért Dán fiai felvonultak, hogy megtámadják Lesemet; elfoglalták és kardélre hányták. Birtokba vették a várost, letelepedtek benne, és elnevezték Lesem-Dánnak, törzsük őséről, Dánról. 48Ez lett Dán fiainak örökrésze nemzetségeik szerint: ezek a városok a helységeikkel együtt. 49Ezzel a föld kisorsolása és felosztása befejeződött. Izrael fiai Józsuénak, Nun fiának maguk között adtak örökrészt; 50az Úr parancsára neki adták azt a várost, amelyet kért magának: Timnat-Szerachot Efraim hegyén. Fölépítette a várost és letelepedett benne. 51Ezek azok az örökrészek, amelyeket Eleazár pap, Nun fia, Józsue, valamint a törzsek fejei sorsvetéssel kiosztottak Izrael fiai között Silóban, az Úr színe előtt, a megnyilatkozás sátorának bejáratánál. Ezzel a föld felosztása befejeződött.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet