Keresés a Bibliában

IV. AZ ÉLET KENYERE

A kenyérszaporítás.

6 1Jézus ezután átkelt a Galileai-tavon, Tibériás taván. 2Nagy tömeg követte, mert látták a betegeken végbevitt csodajeleket. 3Jézus fölment egy hegyre, s ott leült a tanítványaival. 4Közel volt a húsvét, a zsidók ünnepe. 5Amikor Jézus körülnézett, és látta, hogy nagy sereg ember tódul hozzá, megkérdezte Fülöptől: „Honnan veszünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” 6Ezt azért kérdezte, mert próbára akarta tenni, maga ugyanis tudta, mit fog végbevinni. 7„Kétszáz dénár árú kenyér sem elég, hogy csak egy kevés jusson is mindenkinek” – felelte Fülöp. 8Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: 9„Van itt egy fiú, akinek van öt árpakenyere és két hala, de mi az ennyinek?” 10Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Azon a részen sok fű volt. Letelepedtek hát, s csak a férfiak voltak szám szerint ötezren. 11Jézus ekkor kezébe vette a kenyeret, hálát adott és kiosztotta a letelepedett embereknek, s ugyanígy a halból is adott, amennyit csak akartak. 12Amikor jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, nehogy kárba vesszen.” 13Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek. 14Amikor az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Bizonyára ez az a próféta, akinek el kell jönnie a világba.” 15Jézus észrevette, hogy körül akarják venni, erőszakkal meg akarják tenni királynak, azért visszament a hegyre, egyedül.

KNB SZIT STL BD RUF KG