Keresés a Bibliában

Jézus temetése.

38Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt – bár a zsidóktól való félelmében csak titokban –, arra kérte Pilátust, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. Így elment és levette a testet. 39Nikodémus is elment, aki annak idején éjszaka kereste föl (Jézust), s vitt mintegy 100 font mirha­ és aloékeveréket. 40Fogták Jézus testét és a fűszerekkel együtt gyolcsba göngyölték. Így szoktak a zsidók temetni. 41Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, s a kertben egy új sírbolt, ahova még nem temettek senkit. 42Mivel a sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt ide temették Jézust.

VIII. A FELTÁMADÁS NAPJA

Az üres sír.

20 1A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Észrevette, hogy a követ elmozdították a sírtól. 2Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit kedvelt Jézus, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, s nem tudni, hova tették.” 3Péter és a másik tanítvány elindult és a sírhoz sietett. 4Mind a ketten futottak. De a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. 5Benézett, s látta a gyolcsot, de nem ment be. 6Nem sokkal később Péter is odaért, bement a sírba és ő is látta az otthagyott gyolcsot 7meg a kendőt, amellyel a fejét befödték. Ez nem a gyolcs közt volt, hanem külön összehajtva más helyen. 8Most már a másik tanítvány is bement, aki először ért oda a sírhoz. Látta és hitt. 9Eddig ugyanis nem értették az Írást, amely szerint föl kellett támadnia a halálból. 10Ezután a tanítványok visszatértek övéikhez.

KNB SZIT STL BD RUF KG