Keresés a Bibliában

Jézus elfogatása.

18 1Azután, hogy ezeket mondta, Jézus kiment tanítványaival a Kidron-patakon túlra. Ott volt egy kert. Odament tanítványaival. 2Ezt a helyet Júdás is ismerte, aki elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival. 3Júdás kapott egy csapat katonát, és a főpapoktól és a farizeusoktól pedig szolgákat, és kiment velük, lámpákkal, fáklyákkal és fegyverekkel fölszerelve. 4Jézus tudta, mi vár rá. Eléjük ment hát, és megszólította őket: „Kit kerestek?” 5„A názáreti Jézust” – felelték. Jézus megmondta nekik: „Én vagyok.” Júdás is ott volt köztük, aki elárulta. 6Amikor azt mondta: „Én vagyok”, meghátráltak, és a földre rogytak. 7Jézus ezért újra megkérdezte: „Kit kerestek?” „A názáreti Jézust” – felelték. 8Erre Jézus így folytatta: „Mondtam, hogy én vagyok. De ha engem kerestek, ezeket engedjétek el.” 9Így beteljesedett, amit mondott: „Senkit sem vesztettem el azok közül, akiket nekem adtál.” 10Simon Péternél volt egy kard. Kirántotta, a főpap szolgájára sújtott, s levágta a jobb fülét. A szolgát Malkusnak hívták. 11Jézus rászólt Péterre: „Tedd hüvelyedbe kardodat! Ne ürítsem ki a kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?”

Jézus Annás és Kaifás előtt.

12A csapat és parancsnoka, valamint a zsidó szolgák elfogták Jézust és megkötözték. 13Először Annáshoz vitték, Kaifás apósához. Abban az esztendőben Kaifás volt a főpap, 14ő adta azt a tanácsot a zsidóknak, hogy „jobb, ha egy ember hal meg a népért.” 15Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Mivel ez a másik tanítvány ismerőse volt a főpapnak, bejutott Jézussal a főpap udvarára, 16Péter azonban kint maradt a kapunál. A másik tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, kijött és szólt a kapuban őrködő lánynak, és bevitte Pétert. 17A kapunál őrködő szolgáló megkérdezte Pétertől: „Nem ennek az embernek a tanítványai közül való vagy?” „Nem vagyok” – felelte. 18A szolgák és a poroszlók tüzet raktak és melegedtek, mert hideg volt. Péter is odaállt közéjük melegedni. 19A főpap a tanítványai és a tanítása felől faggatta Jézust. 20Jézus ezt felelte neki: „Nyíltan beszéltem, mindenki füle hallatára. Mindig a zsinagógákban és a templomban tanítottam, ahova minden zsidónak bejárása van. Titokban nem mondtam semmit. 21Mit kérdezel engem? Kérdezd azokat, akik hallották, amit mondtam. Ők tudják, mit tanítottam.” 22E szavakra az egyik poroszló arcul ütötte Jézust ezt mondva: „Így felelsz-e a főpapnak?” 23Jézus csak ennyit mondott: „Ha rosszul szóltam, bizonyonyítsd be a rosszat. Ha meg jól, akkor miért ütsz?” 24Ekkor Annás megkötözve elküldte Kaifás főpaphoz. 25Simon Péter még mindig ott állt és melegedett. Újra megkérdezték tőle: „Nem ennek az embernek a tanítványai közül való vagy?” De tagadta: „Nem vagyok.” 26A főpap egyik szolgája, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a fülét, megjegyezte: „De hisz ott láttalak vele a kertben.” 27Péter ismét tagadta. Erre nyomban megszólalt a kakas.

Jézus Pilátus előtt.

28Kaifástól a helytartóságra vitték Jézust. Kora reggel volt. A zsidók nem mentek be a helytartóságra, nehogy tisztátalanná váljanak, s elkölthessék a húsvéti bárányt. 29Ezért Pilátus jött ki hozzájuk, és megkérdezte tőlük: „Mivel vádoljátok ezt az embert?” 30„Ha nem volna gonosztevő – felelték –, nem hoztuk volna eléd.” 31Pilátus szabadkozott: „Vigyétek vissza és ítélkezzetek fölötte saját törvényetek szerint!” De a zsidók nem tágítottak: „Nekünk senkit sem szabad megölnünk.” 32Így beteljesedett, amit Jézus mondott, amikor megjövendölte, milyen halállal hal meg. 33Pilátus visszament a helytartóságra, maga elé hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: „Te vagy a zsidók királya?” 34Jézus ezt felelte: „Magadtól mondod ezt vagy mások mondták neked rólam?” 35„Hát zsidó vagyok én? – tört ki Pilátus. – Saját néped és a főpapok adtak kezemre. Mit tettél?” 36Jézus így válaszolt: „Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna országom, harcra kelnének szolgáim, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innen való.” 37Pilátus közbeszólt: „Tehát király vagy?” „Te mondod, hogy király vagyok – mondta Jézus. – Arra születtem, s azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, hallgat szavamra.” 38Pilátus ezt mondta: „Mi az igazság?” E szavakkal újra kiment a zsidókhoz, és kijelentette: „Én nem találom semmiben bűnösnek. 39De az a szokás nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon bocsássak. Akarjátok, hogy szabadon bocsássam a zsidók királyát?” 40Erre újra kiabálni kezdtek: „Ne őt, hanem Barabást!” Barabás rabló volt.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet