A lábmosás.

13 ¹Húsvét ünnepe előtt történt: Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor a világból vissza kell térnie az Atyához, mivel szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette. ²Vacsora közben történt, amikor az ördög már fölébresztette az áruló Júdásnak, Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el. ³Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza. ⁴Mégis fölkelt a vacsora mellől, levetette felsőruháját, fogott egy vászonkendőt, és maga elé kötötte. ⁵Aztán vizet öntött egy mosdótálba, majd hozzáfogott, hogy sorra megmossa, s a derekára kötött kendővel megtörölje tanítványainak a lábát. ⁶Amikor Simon Péterhez ért, az tiltakozott: „Uram, te akarod megmosni az én lábamat?!” ⁷Jézus így válaszolt: „Most még nem érted, amit teszek, de később majd megérted.” ⁸Péter tovább tiltakozott: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha!” „Ha nem moslak meg – felelte Jézus –, nem lehetsz közösségben velem.” ⁹Akkor, Uram, ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!” – mondta Simon Péter. ¹⁰De Jézus ezt felelte: „Aki megfürdött, annak csak a lábát kell megmosni, s akkor egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” ¹¹Tudta, hogy ki árulja el, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.” ¹²Amikor megmosta lábukat, fölvette felsőruháját, újra asztalhoz ült és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, mit tettem veletek? ¹³Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok. ¹⁴Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. ¹⁵Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.

Jézus elfogatása.

18 ¹Azután, hogy ezeket mondta, Jézus kiment tanítványaival a Kidron-patakon túlra. Ott volt egy kert. Odament tanítványaival. ²Ezt a helyet Júdás is ismerte, aki elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival. ³Júdás kapott egy csapat katonát, és a főpapoktól és a farizeusoktól pedig szolgákat, és kiment velük, lámpákkal, fáklyákkal és fegyverekkel fölszerelve. ⁴Jézus tudta, mi vár rá. Eléjük ment hát, és megszólította őket: „Kit kerestek?” ⁵„A názáreti Jézust” – felelték. Jézus megmondta nekik: „Én vagyok.” Júdás is ott volt köztük, aki elárulta. ⁶Amikor azt mondta: „Én vagyok”, meghátráltak, és a földre rogytak. ⁷Jézus ezért újra megkérdezte: „Kit kerestek?” „A názáreti Jézust” – felelték. ⁸Erre Jézus így folytatta: „Mondtam, hogy én vagyok. De ha engem kerestek, ezeket engedjétek el.” ⁹Így beteljesedett, amit mondott: „Senkit sem vesztettem el azok közül, akiket nekem adtál.” ¹⁰Simon Péternél volt egy kard. Kirántotta, a főpap szolgájára sújtott, s levágta a jobb fülét. A szolgát Malkusnak hívták. ¹¹Jézus rászólt Péterre: „Tedd hüvelyedbe kardodat! Ne ürítsem ki a kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?”

Jézus Annás és Kaifás előtt.

¹²A csapat és parancsnoka, valamint a zsidó szolgák elfogták Jézust és megkötözték. ¹³Először Annáshoz vitték, Kaifás apósához. Abban az esztendőben Kaifás volt a főpap, ¹⁴ő adta azt a tanácsot a zsidóknak, hogy „jobb, ha egy ember hal meg a népért.” ¹⁵Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Mivel ez a másik tanítvány ismerőse volt a főpapnak, bejutott Jézussal a főpap udvarára, ¹⁶Péter azonban kint maradt a kapunál. A másik tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, kijött és szólt a kapuban őrködő lánynak, és bevitte Pétert. ¹⁷A kapunál őrködő szolgáló megkérdezte Pétertől: „Nem ennek az embernek a tanítványai közül való vagy?” „Nem vagyok” – felelte. ¹⁸A szolgák és a poroszlók tüzet raktak és melegedtek, mert hideg volt. Péter is odaállt közéjük melegedni. ¹⁹A főpap a tanítványai és a tanítása felől faggatta Jézust.

VIII. A FELTÁMADÁS NAPJA

Az üres sír.

20 ¹A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Észrevette, hogy a követ elmozdították a sírtól. ²Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit kedvelt Jézus, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, s nem tudni, hova tették.” ³Péter és a másik tanítvány elindult és a sírhoz sietett. ⁴Mind a ketten futottak. De a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. ⁵Benézett, s látta a gyolcsot, de nem ment be. ⁶Nem sokkal később Péter is odaért, bement a sírba és ő is látta az otthagyott gyolcsot ⁷meg a kendőt, amellyel a fejét befödték. Ez nem a gyolcs közt volt, hanem külön összehajtva más helyen. ⁸Most már a másik tanítvány is bement, aki először ért oda a sírhoz. Látta és hitt. ⁹Eddig ugyanis nem értették az Írást, amely szerint föl kellett támadnia a halálból. ¹⁰Ezután a tanítványok visszatértek övéikhez.

Jézus megjelenik Mária Magdolnának.

¹¹Mária ott állt a sír előtt és sírt. Amint így sírdogált, egyszer csak benézett a sírba. ¹²Látta, hogy ott, ahol Jézus teste volt, két fehér ruhába öltözött angyal ül, az egyik fejtől, a másik lábtól. ¹³Megszólították: „Asszony, miért sírsz?” „Mert elvitték Uramat – felelte –, s nem tudom, hová tették.” ¹⁴E szavakkal hátrafordult, s látta Jézust, amint ott állt, de nem tudta róla, hogy Jézus. ¹⁵Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Abban a hiszemben, hogy a kertész áll mögötte, így felelt neki: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hova tetted, hogy elvihessem magammal.” ¹⁶Jézus most nevén szólította: „Mária!” Erre megfordult, s csak ennyit mondott: „Rabboni”, ami annyit jelent, mint „Mester”. ¹⁷Jézus ezt mondta neki: „Engedj! Még nem mentem föl Atyámhoz. Inkább menj el testvéreimhez és vidd nekik hírül: Fölmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, Istenemhez és a ti Istenetekhez.” ¹⁸Mária Magdolna elment, és hírül adta a tanítványoknak: „Láttam az Urat, s ezt mondta nekem.”

Jézus megjelenik a tanítványoknak.

¹⁹Amikor beesteledett, még a hét első napján megjelent Jézus a tanítványoknak, ott, ahol együtt voltak, bár a zsidóktól való félelmükben bezárták az ajtót. Belépett, megállt középen és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” ²⁰E szavakkal megmutatta nekik kezét és oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. ²¹Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” ²²Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! ²³Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad.” ²⁴A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Didimusz, nem volt velük, amikor megjelent nekik Jézus. ²⁵A tanítványok elmondták: „Láttuk az Urat!” De kételkedett: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem helyezem ujjamat a szegek helyére, és oldalába nem teszem a kezem, nem hiszem.” ²⁶Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok, s Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett, megállt középen, és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” ²⁷Aztán Tamáshoz fordult: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és tedd oldalamba! S ne légy hitetlen, hanem hívő!” ²⁸Tamás fölkiáltott: „Én Uram és Istenem!” ²⁹Jézus csak ennyit mondott: „Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.” ³⁰Jézus még sok más csodajelet is mutatott tanítványai előtt, amelyeket nem jegyeztek föl ebben a könyvben. ³¹Ezeket azonban följegyezték, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, s hogy a hit által életetek legyen az ő nevében.

Jézus Tibériás tavánál.

21 ¹Jézus újra megjelent a tanítványoknak, ezúttal Tibériás tavánál. Így jelent meg nekik: ²Együtt volt Simon Péter, Tamás, melléknevén Didimusz, továbbá a galileai Kánából való Natánael, Zebedeus fiai, s még két másik tanítvány. ³Simon Péter így szólt hozzájuk: „Megyek halászni.” „Veled tartunk” – felelték. Kimentek és bárkába szálltak. De akkor éjszaka nem fogtak semmit. ⁴Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. De a tanítványok nem ismerték fel, hogy Jézus az. ⁵Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” – felelték. ⁶Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a bárka jobb oldalán a hálót, s ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták visszahúzni a tömérdek haltól. ⁷Erre az a tanítvány, akit Jézus kedvelt, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét – mert neki volt vetkőzve –, és beugrott a vízbe. ⁸A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire. ⁹Amikor partot értek, izzó parazsat láttak s rajta halat, mellette meg kenyeret. ¹⁰Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halból, amit most fogtatok.” ¹¹Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely tele volt nagy hallal, szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló. ¹²Jézus hívta őket: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?” – hiszen tudták, hogy az Úr az. ¹³Jézus odajött, fogta a kenyeret, s adott nekik. Ugyanígy halat is. ¹⁴Ez volt a harmadik eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent nekik. ²³Jézus éppen a templomban járt, Salamon csarnokában. ²⁴A zsidók körülvették, és kérdezték tőle: „Meddig tartasz még bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyíltan.” ²⁵„Mondtam már nektek – felelte Jézus –, de nem hiszitek. A tettek, amelyeket Atyám nevében végbeviszek, tanúságot tesznek mellettem. ²⁶Mégsem hisztek, mert nem vagytok juhaim közül valók. ²⁷A juhaim hallgatnak szavamra, ismerem őket, és ők követnek engem. ²⁸Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, nem ragadja ki őket a kezemből senki. ²⁹Atyám adta őket nekem, s ő mindenkinél nagyobb: Atyám kezéből nem ragadhat ki senki semmit. ³⁰S én és az Atya egy vagyunk.”

KNB SZIT STL BD RUF KG