ELSŐ RÉSZ

Az Úr Szolgájáról szóló első ének

42 ¹Nézzétek, a szolgám, akit támogatok, a választottam, akiben kedvem telik. Kiárasztom rá lelkemet, hogy igazságot vigyen a nemzeteknek. ²Nem kiált majd, s nem emeli föl a hangját, szava se hallatszik az utcákon. ³A megtört nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki. Hűségesen elviszi az igazságot, ⁴nem lankad el, sem kedvét el nem veszti, míg az igazságot meg nem szilárdítja a földön. Az ő tanítására várnak a szigetek.

MÁSODIK RÉSZ

⁵Ezt mondja az Isten, az Úr, aki megteremtette az egeket és kifeszítette, aki megszilárdította a földet s rajta kisarjasztotta a növényeket, aki éltető leheletet ad a földön lakó népnek, és életet mindennek, ami csak jár-kel rajta: ⁶Én, az Úr, hívtalak meg az igazságban, én fogtam meg a kezed, és én formáltalak. Megtettelek a népnek szövetségül, és a nemzeteknek világosságul, ⁷hogy nyisd meg a vakok szemét, és szabadítsd ki a börtönből a foglyokat és a tömlöcből azokat, akik a sötétségben ülnek. ⁸Én vagyok az Úr, ez a nevem! Dicsőségemet nem engedem át másnak, sem tiszteletemet a bálványoknak. ⁹Nézzétek: a régebbiek beteljesedtek, és új dolgokat hirdetek előre. Mielőtt megtörténnének, tudtotokra adom őket.

Győzelmi himnusz

¹⁰Énekeljetek az Úrnak új éneket! A föld határáig dicséretét! Dicsőítse a tenger, s ami benne él, a szigetek és minden lakójuk. ¹¹Ujjongjon a puszta és minden városa a falvakkal együtt, ahol Kedár lakik. Ujjongjanak a kőszirt lakói, harsogjanak a hegyek tetejéről. ¹²Adják meg az Úrnak a tiszteletet, és a szigetek hirdessék dicsőségét. ¹³Az Úr kivonul, mint a hős, haragja fellobban, mint a harcosé. Felrivall, csatakiáltást hallat, úgy vonul ki férfiként ellenségei ellen. ¹⁴Sokáig hallgattam, csöndben voltam, szinte visszafogtam magam… De most nyögök, mint a vajúdó asszony, fújok és lihegek egyszerre. ¹⁵A hegyeket-halmokat pusztává teszem, ellankasztok mindent, ami zöldell. A folyókat pocsolyává változtatom, a tavakat meg kiszárítom. ¹⁶Elkísérem útjukon a vakokat, és vezetem őket ösvényükön; világosságra változtatom előttük a sötétet, és a göröngyös utat elegyengetem. Ezt teszem majd velük, és nem hagyom el őket. ¹⁷De akik a bálványokban bíznak: meghátrálnak és szégyent vallanak. Így járnak mind, akik így szólnak öntött szobraikhoz: ti vagytok a mi isteneink.

A nép vaksága

¹⁸Süketek, halljatok! Ti vakok, nézzetek ide és lássatok! ¹⁹Ki vak, ha nem a szolgám? És ki süket, ha nem a követem, akit küldök? [Ki olyan vak, mint a küldöttem, s ki olyan süket, mint az Úr szolgája?] ²⁰Sok mindent láttál, de nem figyeltél oda, a füled nyitva volt, mégse hallottál. ²¹Igazságosságában az Úr magasztossá s dicsővé akarta tenni a törvényt. ²²Ám ez egy kifosztott, kirabolt nép, bilincsbe van verve, tömlöcbe van zárva; prédává lettek, s nincs szabadítójuk, kifosztották őket, de senki se szól, hogy: „Add vissza!” ²³Ki hallja meg közületek, ki figyel föl rá és gondol a jövővel? ²⁴Ki szolgáltatta ki Jákobot a fosztogatónak, és Izraelt a pusztítónak? Nemde az Úr? Bizony vétkeztünk ellene. Nem akartunk az útjain járni, és törvényének engedelmeskedni. ²⁵Ezért szabadította rá ádáz haragját és a háború borzalmait. Lángba borította, de hát nem vette szívére, felgyújtotta, de hát nem tért észre.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet