Keresés a Bibliában

12Kérlek benneteket, testvérek, legyetek olyanok, mint én, hiszen én is olyan lettem, mint ti. Semmivel nem bántottatok meg. 13Hiszen tudjátok, hogy először beteg testtel hirdettem nektek az evangéliumot, 14és ti kiálltátok a próbatételt, amelyet testi állapotom jelentett számotokra. Nem vetettetek meg, nem utasítottatok el, hanem úgy fogadtatok, mint Isten angyalát, mint Krisztus Jézust. 15Hová tűnt a lelkesedésetek? Állítom, hogy ha módotokban lett volna, szemeteket vájtátok volna ki és adtátok volna nekem. 16Vajon ellenségetek lettem azzal, hogy igazat mondtam nektek? 17Némelyek nem jó szándékkal buzgólkodnak köztetek, el akarnak fordítani benneteket tőlem, hogy velük tartsatok. 18Szép dolog, ha a jó ügyért lelkesedtek, nemcsak akkor, amikor körötökben vagyok. 19Fiaim, újra a szülés fájdalmait szenvedem értetek, amíg Krisztus ki nem alakul bennetek. 20Szeretném, ha ott lehetnék, és más hangon beszélhetnék, mert aggódom értetek.

KNB SZIT STL BD RUF KG