Keresés a Bibliában

Keresés a Bibliában

Igehely

8Állítom ugyanis: Krisztus vállalta a zsidóság szolgálatát, hogy bebizonyítsa Isten igazmondását, és valóra váltsa az atyáknak tett ígéreteket.
3Már Damaszkusz közelében járt, amikor az égből egyszerre nagy fényesség ragyogta körül. 5Erre megkérdezte: „Ki vagy, Uram?” Az folytatta: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. 17Ananiás elment, betért a házba, és e szavakkal tette rá kezét: „Saul testvér, Urunk Jézus küldött, aki megjelent neked idejövet az úton, hogy visszakapd szemed világát, és eltelj a Szentlélekkel.” 16De kelj fel, és állj talpra! Azért jelentem meg neked, hogy terjesztője és tanúja légy annak, amit láttál, és amit majd még ezután fogsz látni. 17Később, amikor visszatértem Jeruzsálembe, és imádkoztam a templomban, elragadtatásba estem.