Keresés a Bibliában

7Ám amit akkor előnynek tartottam, azt Krisztusért hátránynak tekintem. 8Sőt Uramnak, Krisztus Jézusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent szemétnek tartok. Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintettem, csakhogy Krisztust elnyerhessem és hozzá tartozzam. 9Hiszen nem a törvény útján váltam igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit révén. Isten ugyanis a hit által tett igazzá, 10hogy megismerjem őt és feltámadásának erejét, de a szenvedésben is vállaljam vele a közösséget. 11Így hozzá hasonulok a halálban, hogy ezáltal eljuthassak a halálból a feltámadásra is. 12Nem mintha már elértem volna vagy már célba értem volna, de futok utána, hogy magamhoz ragadjam, ahogy Krisztus is magához ragadott engem. 13Testvérek, nem gondolom, hogy máris magamhoz ragadtam, de azt igen, hogy elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van. 14Futok a kitűzött cél felé, az égi hivatás jutalmáért, amelyre Isten meghívott Krisztusban.

KNB SZIT BD RUF KG


Facebook Twitter Google+ QR-kód PDF