Keresés a Bibliában

Óvás a téves tanítástól.

3 1Egyébként, testvéreim, örüljetek az Úrban. Nekem nincs terhemre, hogy ugyanazt írjam nektek, titeket pedig megerősít. 2Óvakodjatok a kutyáktól, óvakodjatok a kontár munkásoktól, óvakodjatok a megcsonkítottaktól. 3A körülmetéltek ugyanis mi vagyunk, akik Isten Lelke szerint szolgálunk, akik Krisztus Jézusban dicsekszünk, 4s nem a testben bízunk, bár magam a testben is bizakodhatnék. Ha más úgy gondolja, hogy bizakodhatik a testben, én még inkább. 5Nyolcadnapra körülmetéltek, Izrael népéből, Benjamin törzséből származom, zsidó vagyok a zsidók közül. A törvény megtartásában farizeus, 6az Egyház üldözésében szenvedélyes, a törvény szerinti jámborságban feddhetetlen voltam. 7Ám amit akkor előnynek tartottam, azt Krisztusért hátránynak tekintem. 8Sőt Uramnak, Krisztus Jézusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent szemétnek tartok. Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintettem, csakhogy Krisztust elnyerhessem és hozzá tartozzam. 9Hiszen nem a törvény útján váltam igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit révén. Isten ugyanis a hit által tett igazzá, 10hogy megismerjem őt és feltámadásának erejét, de a szenvedésben is vállaljam vele a közösséget. 11Így hozzá hasonulok a halálban, hogy ezáltal eljuthassak a halálból a feltámadásra is. 12Nem mintha már elértem volna vagy már célba értem volna, de futok utána, hogy magamhoz ragadjam, ahogy Krisztus is magához ragadott engem. 13Testvérek, nem gondolom, hogy máris magamhoz ragadtam, de azt igen, hogy elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van. 14Futok a kitűzött cél felé, az égi hivatás jutalmáért, amelyre Isten meghívott Krisztusban. 15Mi, a tökéletesek, gondolkodjunk így! Ha valamiben még másképpen gondolkodtok, Isten majd megvilágosít benneteket, 16de amit már elértünk, abban tartsunk ki.

Kitartás a reményben.

17Testvérek, kövessétek a példámat mindnyájan! Nézzétek azokat, akik úgy élnek, ahogy példámon látjátok. 18Hiszen – mint már többször mondtam, most meg könnyek közt mondom – sokan úgy élnek, mint Krisztus keresztjének ellenségei. 19Végük a pusztulás, istenük a hasuk, azzal dicsekszenek, ami gyalázatukra válik, s eszüket földi dolgokon járatják. 20A mi hazánk azonban a mennyben van. Onnan várjuk az Üdvözítőt is, Urunkat, Jézus Krisztust. 21Ő azzal az erővel, amellyel mindent hatalma alá vethet, átalakítja gyarló testünket, és hasonlóvá teszi megdicsőült testéhez.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet