Keresés a Bibliában

A zsidók harca és győzelme.

9 1A tizenkettedik hónapban – ez Adar hónapja –, ennek tizenharmadik napján, amelyen a király parancsát és rendeletét végre kellett hajtani, ezen a napon a zsidók ellenségei remélték, hogy legyőzhetik őket, s épp az ellenkezője történt: a zsidók tiporták el ellenségeiket. 2Achasvéros király minden tartományában összegyűltek a zsidók városaikban, és kezet vetettek azokra, akik gonoszat forraltak ellenük. Senki sem volt képes ellenállni, mert a tőlük való félelem hatalmába kerített minden népet. 3A tartományok fejedelmei, a szatrapák, a királyi tisztviselők támogatták a zsidókat, Mardokeustól való félelmükben. 4Mardokeus ugyanis nagy ember volt a királyi udvarban, s hírneve terjedt minden tartományban, mert ez az ember, Mardokeus, egyre nagyobb hatalomra tett szert. 5A zsidók tehát kardélre hányták minden ellenségüket, lemészárolták és megsemmisítették őket, s úgy bántak ellenségeikkel, amint akartak. 6Szuza várában ötszáz férfit legyilkoltak és elpusztítottak a zsidók. 7Parsandatát, Dalfont, Aszpatát, 8Poratát, Adalját, Aridatát, 9Parmastát, Ariszájt, Aridájt és Jezatát, Ámánnak, Hamdata fiának, 10a zsidók üldözőjének tíz fiát is megölték, de zsákmányért nem nyújtották ki kezüket. 11A Szuza várában megölt áldozatok számát még azon a napon megtudta a király is. 12Így szólt akkor a király Eszter királynéhoz: „A zsidók magában Szuza várában ötszáz embert a halálba küldtek, köztük Ámán tíz fiát is. Hát akkor mit művelhettek a király többi tartományában? Mi a kérésed? Megteszem neked. Mi a kívánságod? Teljesítem.” 13Eszter így szólt: „Ha a király jónak látja, engedje meg a Szuzában élő zsidóknak, hogy holnap is megtehessék, amit ma megtehettek, Ámán tíz fiát meg köttesse akasztófára.” 14A király megparancsolta, hogy így történjék. Az engedélyt kihirdették Szuzában, Ámán fiait pedig felakasztották. 15A Szuzában lakó zsidók összegyűltek Adar hónap tizennegyedik napján is, és megöltek Szuzában háromszáz embert, de zsákmányért nem nyújtották ki kezüket. 16A királyi tartományokban lakó többi zsidó is összegyűlt, hogy megvédje életét. Bosszút álltak ellenségeiken és lemészároltak közülük hetvenötezret, de zsákmányért nem nyújtották ki kezüket. 17Ez Adar hónap tizenharmadik napján történt. A tizennegyedik napon pihentek, s öröm­ és ünnepnapként ülték meg. 18A Szuzában élő zsidók a tizenharmadik és a tizennegyedik napon is összegyűltek és a tizenötödik napon pihentek, ezt tették vidám ünnepnappá. 19A vidéken és a meg nem erősített városokban lakó zsidók ezért ünneplik Adar hónap tizennegyedik napját ünnepnapként vidámság és lakomák közepette, s küldözgetnek egymásnak kóstolót, míg a városokban lakók számára Adar tizenötödik napja az öröm napja, amelyen vigadnak és kóstolót küldenek egymásnak.

A purim ünnep bevezetése.

20Mardokeus írásba foglalta ezeket az eseményeket, majd leveleket küldött Achasvéros király minden tartományába az ott lakó zsidókhoz, a közelbe és a távolba egyaránt. 21Meghagyta nekik, hogy ünnepeljék meg minden évben Adar hónap tizennegyedik és tizenötödik napját, 22mert ezek azok a napok, amelyeken a zsidók megszabadultak ellenségeiktől, s ez az a hónap, amikor szomorúságuk örömre, gyászuk pedig ünnepnapra változott. Üljék meg ezeket a napokat vidám lakomákkal, küldjenek egymásnak kóstolót, s adjanak ajándékot a szegényeknek. 23A zsidók elfogadták hagyományként, amit már azelőtt is megültek, s aminek ügyében Mardokeus írt nekik: 24„Az agagita Hamdata fia, Ámán, minden zsidó üldözője vesztükre tört a zsidóknak, s »purt«, azaz sorsot vetett megsemmisítésükre és pusztulásukra. 25Amikor azonban azzal a kéréssel ment a királyhoz, hogy Mardokeust felakaszthassa, gonosz terve, amelyet a zsidók ellen agyalt ki, őellene fordult: akasztófára került fiaival együtt. 26Ezért nevezik ezeket a napokat »purim«-nak a »pur« szó alapján.” Ennek a levélnek a nyomán, s annak alapján, amit saját maguk is átéltek, és amit a hagyományokból megtudtak, 27a zsidók kötelezték magukat, utódaikat s azokat, akik hozzájuk csatlakoztak, hogy ezt a két napot ezen írás szerint évről évre megünneplik – ez megváltoztathatatlan törvényük lesz. 28Ezekre a napokra mindig emlékezni fognak, és megülik azokat nemzedékről nemzedékre minden családban, tartományban és városban. A purim e napjai nem szűnnek meg a zsidóknál, s emlékük nem homályosodik el az utódok körében. 29Eszter királyné, Abichail lánya egész tekintéllyel írt, hogy érvényt szerezzen ennek a második purim-levélnek. 30Leveleket küldött Achasvéros király százhuszonhét tartományába az ott élő zsidóknak, a béke és a hűség szavaival, 31hogy tartsák meg a purim e napjait a meghatározott időben, ahogyan a zsidó Mardokeus meghagyta, s amint kötelezte őket és utódaikat, egybekötve vele a böjtöt és a siránkozást. 32Eszter parancsa megerősítette a purim-előírásokat, és könyvbe írták őket.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet