Keresés a Bibliában

4 1Bronzoltárt is készíttetett: hossza húsz, szélessége szintén húsz, magassága pedig húszkönyöknyi volt. 2Elkészíttette az öntött medencét is. Az egyik szélétől a másikig tízkönyöknyi volt, körös-körül gömbölyű; a magassága pedig ötkönyöknyi. Harminckönyöknyi zsinórral lehetett körültekerni. 3Alatta körös-körül szarvasmarhához hasonló alakok voltak. A medence kerületét kettős sorban könyökönként tíz cifrázat övezte. A marhákat az öntés alkalmával egybeöntötték vele. 4Tizenkét marhán állt. Közülük három északra, három nyugatra, három délre és három keletre nézett. A medencét felülről helyezték rájuk, és egész hátsó részük befelé volt. 5Vastagsága egytenyérnyi volt. Pereme olyan volt, mint a kehely pereme vagy a liliom virága. A befogadóképessége háromezer bát volt. 6Tíz üstöt is készíttetett tisztulás céljára. Ötöt jobbra, ötöt pedig balra helyeztetett el. Bennük kellett megmosni az égőáldozathoz szükséges dolgokat is. A medence ugyanis a papok mosakodására szolgált. 7Aztán tíz arany mécstartót is készíttetett az előírt forma szerint. A templomban helyeztette el őket: ötöt jobbról és ötöt bal felől. 8Majd tíz asztalt készíttetett, és elhelyezte őket a templomban: ötöt jobbról és ötöt bal felől. Továbbá száz aranycsészét is csináltatott. 9Elkészíttette a papok udvarát meg a nagy udvart is, valamint az udvar kapuit. A kapuszárnyakat rézzel vonatta be. 10Majd elhelyeztette a medencét a jobb oldalon, délkeleti irányban. 11Hurám aztán elkészítette a fazekakat, villákat és csészéket. Ezzel befejezte minden művét, amellyel Salamon király az Isten háza számára megbízta: 12vagyis a két oszlopot, az oszlopfőket koronázó két gömböt, a két hálószerű díszítést, hogy befödjék az oszlopfőkön levő gömböket, 13a négyszáz gránátalmát a két hálóra: két sor gránátalmát mindegyik hálóra, hogy befödjék az oszlopfőkön levő két gömböt, 14a tíz üstlábat és a tíz üstöt az üstlábakra, 15meg a medencét a talapzatul szolgáló tizenkét szarvasmarhával, 16végül a fazekakat, a villákat és a csészéket. Tehát mindezeket az eszközöket Hurám, Salamon király művésze készítette az Úr temploma számára. 17A Jordán vidékén, Szukkót és Ceredáta között öntette őket a király agyagból készített öntőformákban. 18Mindezekből az eszközökből annyit készíttetett Salamon király, hogy a réz súlyát nem is vették számba. 19Salamon tehát elkészíttette Isten házának teljes fölszerelését: az aranyoltárt, az asztalokat a kitett kenyerek elhelyezésére, 20a színaranyból való mécstartókat és mécseseket, hogy előírás szerint égjenek a szentek szentje előtt, 21a virágdíszeket, a mécseket és az arany hamuszedőket (ezek mind tiszta aranyból készültek), 22a mécstisztító szerszámokat, a hintőket, a csészéket és a parázsfogókat, tiszta aranyból, valamint a belső helyiségnek, a szentek szentjének ajtószárnyait és a nagyobb helyiségnek az ajtószárnyait, aranyból.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet