Keresés a Bibliában

Uzija uralkodása.

26 1Ezután Júda egész népe fogta a tizenhat éves Uziját és királlyá tették atyja, Amacja helyébe. 2Ő építette ki Elátot. Ő szerezte vissza Júdának, miután a király megtért atyáihoz. 3Tizenhat éves volt Uzija, amikor trónra lépett, és ötvenkét esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja jeruzsálemi volt, s Jecholja volt a neve. 4Azt tette, ami helyes az Úr szemében, egészen úgy, ahogyan atyja, Amacja tette. 5Istent szolgálta Zecharjahu idejében, aki őt istenfélelemre tanította. Amikor az Urat szolgálta, az Isten sikert is adott neki.

Uzija hadi és gazdasági sikerei.

6Hadat indított a filiszteusok ellen és lerombolta Gát, Jabne és Asdod falait. Majd városokat épített Asdod mellett és a filiszteusok közelében. 7Isten megsegítette a filiszteusokkal, a Gur-Baalban lakó arabokkal és a meunikkal szemben. 8Az ammoniták is adót fizettek Uzijának. Egészen Egyiptom bejárójáig eljutott a híre, mert igen hatalmassá vált. 9Uzija Jeruzsálemben bástyákat épített: a Szeglet-kapu, a Völgy-kapu és a Sarok-kapu felett, majd megerősítette őket. 10Bástyákat épített a pusztában is, és sok ciszternát ásatott, mert sok nyája volt a síkságon és a mezőségen. Földművelői és szőlőművesei is voltak a hegyekben és a Kármelen. Nagy kedvelője volt ugyanis a földművelésnek. 11Uzijának begyakorolt serege is volt. Csapatonként vonultak hadba, szám szerint. Jegyzéküket Jeuel jegyző, Maaszejahu felügyelő készítette a király egyik főemberének, Hananjának a vezetésével. 12A harcedzett családfők teljes száma kétezer-hatszáz volt. 13A vezetésük alatt álló sereg háromszázhétezer-ötszáz emberből állt. Nagy erővel tudtak csatázni, hogy megsegítsék a királyt az ellenséggel szemben. 14Uzija ezt az egész sereget fölszerelte pajzsokkal, dárdákkal, sisakokkal, vértekkel, íjakkal és parittyakövekkel. 15Jeruzsálemben művészettel kitervelt hadigépeket készíttetett. Tornyokra és szegletbástyákra helyezték, hogy nyilakat és nagy köveket hajítsanak velük. El is terjedt messzire a híre, mert csodálatos segítséget kapott, míg erős nem lett.

Uzija gőgje és bűnhődése.

16Amikor megerősödött, a szíve felfuvalkodott, úgyhogy gonoszságot művelt. Vétkezett az Úr, az ő Istene ellen: bement a szentélybe, hogy az illatáldozat oltárán áldozatot mutasson be. 17Azarja főpap azonnal utána ment, és vele az Úr papjai, nyolcvan erős ember. 18Uzija király elé álltak és figyelmeztették: „Nem a te dolgod, hogy illatáldozatot mutass be az Úrnak, hanem a papoké, Áron fiaié, akik föl vannak szentelve az áldozatbemutatásra. Távozz a szentélyből, mert vétkeztél! Ezért az Úristentől nem jár neked megbecsülés.” 19Erre Uzija haragra lobbant. Kezében ott volt a füstölő, hogy tömjént gyújtson. Miközben a templomban, az illatoltár mellett haragosan feleselt a papokkal, homlokán kiütött a lepra a papok szeme láttára. 20Ahogy Azarja főpap és a többi pap ráemelte tekintetét, íme, leprás volt a homlokán. Ekkor sietve kiűzték. De maga is igyekezett kifelé, mert az Úr csapással sújtotta. 21Uzija király leprás maradt egészen halála napjáig. Mint leprás, külön házban lakott. A templomból is kitiltották. Ezalatt fia, Jotam állt a királyi család élén, és ő szolgáltatott igazságot a föld népének.

Uzija uralmának vége.

22Uzija többi dolgait – az elsőktől az utolsókig – megírta Izajás próféta, Ámosz fia. 23Amikor Uzija megtért atyáihoz, ősei közelében, a királysírok mezején temették el, mivel azt mondták róla, hogy leprás volt. Fia, Jotam lett helyette a király.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet