Keresés a Bibliában

Rechabeám hűtlensége és bűnhődése.

12 1Amikor Rechabeám uralma megszilárdult és megerősödött, elhagyta az Úr törvényét, és vele egész Izrael. 2Mivel elpártoltak az Úrtól, Rechabeám király ötödik esztendejében felvonult Sisák, Egyiptom királya Jeruzsálem ellen 3ezerkétszáz harci szekérrel és hatvanezer lovassal. Tömérdek népség jött vele Egyiptomból: líbiaiak, szukiak és kusiak. 4Elfoglalta a Júdában levő megerősített városokat, és egészen Jeruzsálemig eljutott. 5Ekkor Semaja próféta fölkereste Rechabeámot és Júda fejedelmeit, akik Sisáktól való félelmükben Jeruzsálemben jöttek össze. Azt mondta nekik: „Ezt üzeni az Úr: Elhagytatok, azért hát én is Sisák kezére adlak benneteket.” 6Izrael fejedelmei a királlyal együtt megalázkodtak és elismerték: „Igazságos az Úr!” 7Amikor az Úr látta, hogy megalázkodtak, szózatot intézett Semajához: „Mivel megalázkodtak, nem pusztítom el őket, hanem adok nekik egy kis lehetőséget a menekülésre. Nem zúdítom rá Sisák által haragomat Jeruzsálemre. 8Mindazonáltal a szolgái lesznek, hadd tudják meg, mi a különbség az én szolgálatom, meg a világ hatalmasainak szolgálata között.” 9Sisák, Egyiptom királya fel is vonult Jeruzsálem ellen, és elvitte az Isten házának és a királyi palotának a kincseit. Mindent elvitt, még az aranypajzsokat is elvitte, amelyeket Salamon készíttetett. 10Helyettük Rechabeám király bronzpajzsokat készíttetett, és rábízta a királyi palota kapuját őrző testőrök tisztjeinek kezére. 11Valahányszor a király az Úr templomába ment, ezeket vitték a kíséretében haladó testőrök. Azután ismét visszavitték a fegyverraktárba. 12Mivel tehát megalázkodtak, elfordult tőlük az Úr haragja, és nem pusztított el mindent teljesen, mert Júdában is csak akadt valami jó. 13Rechabeám király ezután újra erőre kapott Jeruzsálemben, és tovább uralkodott. Negyvenegy esztendős volt, amikor király lett, és tizenhét évig uralkodott Jeruzsálemben, abban a városban, amelyet Izrael törzsei közül kiválasztott az Úr, hogy az viselje a nevét. Anyja ammonita volt és Naamának hívták. 14Gonosz tetteket vitt végbe, mert szíve nem volt állhatatos az Úr szolgálatában. 15Rechabeám dolgai az elsőktől az utolsókig gondosan meg vannak írva Semaja próféta és Iddó látóember krónikáiban. Rechabeám és Jerobeám között állandó volt az ellenségeskedés. 16Végül Rechabeám is megtért atyáihoz, és eltemették Dávid városában. Fia, Abija lett helyette a király.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet