Keresés a Bibliában

A Krónikák második könyve

IV. SALAMON ÉS A TEMPLOMÉPÍTÉS

Salamon bölcsességet kér az Úrtól.

1 1Salamon, Dávid fia megszilárdította királyi hatalmát. Vele volt ugyanis az Úr, az ő Istene, és mind nagyobbá tette. 2Salamon meghívta egész Izraelt: az ezredeseket, a századosokat, a bírákat és Izrael minden főemberét, a családok fejeit. 3Salamon és a vele levő sokaság elment a gibeoni magaslatra. Ott volt ugyanis az Isten szent sátora, amelyet Mózes, az Úr szolgája készíttetett a pusztában. 4Az Isten ládáját még Dávid fölvitette Kirjat-Jearimból arra a helyre, amelyet számára kijelölt. Aztán Jeruzsálemben sátrat állíttatott neki. 5Ellenben a bronzoltár, amelyet Becaleel, Uri fia, Hur unokája készített, ott maradt az Úr hajléka előtt. Ezt kereste föl Salamon és az egész sokaság. 6Salamon odajárult az Úr színe elé a bronzoltárhoz, amely a megnyilatkozás sátora előtt van, és ezer égőáldozatot mutatott be rajta. 7A következő éjszakán az Isten megjelent Salamonnak, és azt mondta neki: „Kérhetsz bármit, megadom neked.” 8Salamon így felelt az Istennek: „Nagy irgalmat tanúsítottál atyám, Dávid iránt, engem pedig megtettél helyette királynak. 9Nos hát, Uram, Istenem, teljesítsd ígéretedet, amelyet atyámnak, Dávidnak tettél. Mivel te tettél királlyá a nép fölé, amely megszámlálhatatlan, mint a föld pora, 10adj hát nekem bölcsességet és értelmet, hogy jól teljesíthessem kötelességemet e nép élén. Hiszen ki is tudná kormányozni ezt a te nagy népedet?” 11Az Isten így válaszolt Salamonnak: „Mivel ez a szíved vágya, és nem kértél gazdagságot, vagyont vagy dicsőséget, sem ellenségeid életét, sőt még csak hosszú életet sem kívántál, hanem bölcsességet és értelmet kértél, hogy kormányozni tudjad népemet, amelynek királyává tettelek, 12megadom neked a bölcsességet és az értelmet. Sőt, olyan gazdagságot, vagyont és dicsőséget is adok neked, amilyen sem azoknak a királyoknak nem volt, akik előtted voltak, de utódaidnak sem lesz.” 13Ezután Salamon visszatért a gibeoni magaslatról, a megnyilatkozás sátorától Jeruzsálembe, és megkezdte Izrael fölött az uralkodást. 14Salamon harci szekereket és lovakat is szerzett magának, úgyhogy ezernégyszáz szekere és tizenkétezer lova volt. Ezeket a szekerész városokban és a király közelében, Jeruzsálemben helyezte el. 15A király olyan közönségessé tette az ezüstöt és az aranyat Jeruzsálemben, mint a követ, a cédrusfát pedig, mint a fügefát, amely nagy tömegben fordul elő a síkságon. 16Salamon lovai Egyiptomból és Koából valók voltak: a királyi kereskedők pénzért vették őket Koából. 17Egyiptomból hatszáz ezüstért hoztak egy szekeret, egy lovat pedig százötvenért. Hasonlóképpen folyt a kereskedés a hettiták összes királyával, az Arám királyaival is.

A templomépítés előkészítése.

18Salamon elhatározta, hogy templomot épít az Úr nevének és palotát királyi udvara számára.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Következő fejezet