Keresés a Bibliában

11 1A hit a remélt dolgok alapja, és a nem láthatók bizonyítéka. 2Ennek alapján kaptak elismerést a régiek. 3A hit révén ismerjük fel, hogy a világot Isten szava alkotta úgy, hogy a nem láthatókból lett a látható. 4Hite által ajánlott fel Ábel értékesebb áldozatot, mint Káin, és ezáltal bizonyult igaznak, hiszen Isten tanúskodik ajándékairól, így hite által még holta után is beszél. 5Hite miatt ragadtatott el Énok, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mivel elragadta őt Isten. Elragadtatása előtt bizonyságot nyert arról, hogy Isten szemében kedves. 6Hit nélkül senki sem lehet kedves előtte, hiszen aki Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy létezik, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik. 7Hit által kapott figyelmeztetést Noé azokról a dolgokról, amelyek még nem voltak láthatók, és Istent félő tisztelettel készítette el a bárkát háza népe megmentésére. Ezáltal elítélte a világot, és a hit szerinti igaz mivolt örökösévé lett.
8Hitből engedelmeskedett Ábrahám, amikor Isten hívta, hogy induljon el arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni. Elindult, nem tudva, hová megy.
9Hit által költözött át az ígéret földjére mint idegen földre, és sátrakban lakott csakúgy, mint Izsák és Jákob, ugyanannak az ígéretnek az örökösei. 10Azt a szilárd alapú várost várta ugyanis, amelynek tervezője és építője Isten. 11Hit által kapott erőt a meddő Sára is, hogy foganjon, noha már idős volt, mert hitelre méltónak tartotta azt, aki az ígéretet tette. 12Így tehát egytől – méghozzá egy szinte már halottól – származtak oly sokan, mint az ég csillagai és mint a tengerpart fövenye, amely megszámlálhatatlan.
13Ezek mind hitben haltak meg anélkül, hogy részük lett volna az ígéretek beteljesedésében. Csak távolról látták ezt, és üdvözölték, és megvallották, hogy idegenek és jövevények a földön. 14Mert akik így beszélnek, jelét adják annak, hogy hazát keresnek. 15És ha arra a hazára gondoltak volna, ahonnét eljöttek, lett volna alkalmuk visszatérni. 16Azonban egy jobb után vágyakoztak, mégpedig a mennyei után. Ezért nem szégyelli Isten, hogy őt Istenüknek nevezzék, hiszen várost készített számukra.
17Hitből ajánlotta fel Ábrahám Izsákot, amikor Isten próbára tette, és egyszülött fiát vitte áldozatul az, aki az ígéreteket kapta, 18akinek megmondta Isten: Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni. 19Azt tartotta ugyanis, hogy Isten képes őt a halottak közül is feltámasztani. Ezért vissza is kapta őt előkép gyanánt. 20Hit által áldotta meg Izsák eljövendő dolgokkal kapcsolatban Jákobot és Ézsaut. 21Hite által áldotta meg a haldokló Jákob József valamennyi fiát, és botja végére támaszkodva imádkozott. 22Hite által gondolt József élete végén Izrael fiainak kivonulására, és rendelkezett holtteste felől.
23Hitük által rejtegették születése után három hónapig Mózest a szülei, ugyanis látták, hogy szép a gyermek, és nem féltek a király parancsától. 24Hite által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó lánya fiának nevezzék. 25Inkább választotta Isten népének sanyarú sorsát, semhogy a bűn mulandó előnyét élvezze. 26Nagyobb gazdagságnak tartotta Egyiptom kincseinél a Krisztusért való gyalázatot, mert a jutalomra figyelt. 27Hite által hagyta el Egyiptomot, s nem félt a király haragjától. Szilárd maradt, mint aki látja a láthatatlant. 28Hit által ünnepelte meg a pászkát és a vérrel való meghintést, hogy a Pusztító ne érintse elsőszülötteiket. 29Hit által keltek át a Vörös-tengeren, mint valami szárazföldön. Amikor ezt az egyiptomiak megpróbálták, elnyelte őket a víz. 30Hit által omlottak le Jerikó falai, miután hét napon át körüljárták. 31Hite által nem veszett el az engedetlenekkel együtt Ráháb, a szajha, amikor a kémeket békességgel befogadta.
32És mit mondjak még? Hiszen kifogynék az időből, ha szólnék Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról. 33Ezek a hit által országokat győztek le, igazságot szolgáltattak, ígéreteket nyertek el, oroszlánok száját zárták be, 34tűz hevét oltották ki, kard élétől menekültek meg, betegségből épültek fel, háborúban lettek hősökké, és idegenek seregeit futamították meg. 35Asszonyok kapták vissza halottaikat feltámadás révén. Megkínoztak viszont másokat, akik nem fogadták el a szabadulást, hogy jobb feltámadásban legyen részük. 36Mások a megszégyenítés és a megkorbácsoltatás próbáját állták ki, sőt még bilincseket és börtönt is. 37Megkövezték, szétfűrészelték, karddal megölték őket. Juhok és kecskék bőrében bujdostak nélkülözve, nyomorogva, gyötrődve, sínylődve azok, 38akikre nem volt méltó a világ. Bolyongtak pusztákban és hegyeken, barlangokban és a föld hasadékaiban. 39És mindezeken – noha hitük okán jó tanúbizonyság szólt mellettük – nem teljesült be az ígéret. 40Isten ugyanis számunkra valami jobbról gondoskodott: azt akarta, hogy ők ne nélkülünk jussanak el a teljességre.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet