Keresés a Bibliában

11 1Azt kérdem tehát: elvetette Isten az ő népét? Szó sincs róla! Hiszen én is izraelita vagyok, Ábrahám utódai közül, Benjámin törzséből. 2Isten nem vetette el a népét, amelyet előre ismert. Vagy nem tudjátok, mit mond az Írás Illésről, amikor Istenhez fordul Izrael ellen: 3Uram, prófétáidat megölték, oltáraidat lerombolták, csak én maradtam meg egyedül, de nekem is az életemre törnek. 4De mit mond neki az isteni szó? Meghagytam magamnak hétezer férfit, akik nem hajtottak térdet Baalnak. 5Így tehát most is van maradék a kegyelmi kiválasztásnak megfelelően. 6Ha pedig kegyelemből, akkor nem cselekedetek alapján, mivel akkor a kegyelem már nem volna kegyelem.
7Mi hát a helyzet? Amit Izrael keresett, nem érte el. A kiválasztottak elérték, a többiek pedig megkeményedtek, 8ahogy meg van írva: Isten bódult lelket adott nekik. Szemet, hogy ne lássanak, fület, hogy ne halljanak mind a mai napig. 9Dávid ezt mondja: Asztaluk legyen számukra csapdává és tőrré, botlássá és leszámolássá. 10Homályosodjék el a szemük, hogy ne lássanak, és a hátuk legyen mindig görnyedt!
11Azt kérdem hát: azért botlottak meg, hogy elbukjanak? Szó sincs róla! Viszont az ő elbukásuk révén jutott el az üdvösség a pogányokhoz, hogy féltékennyé tegye őket. 12Ha pedig elbukásuk a világ gazdagságává lett, kudarcuk meg a pogányok gazdagságává, akkor mennyivel inkább az lesz, ha eljutnak a teljességre?
13De nektek, pogányoknak ezt mondom: ameddig én a pogányok apostola vagyok, büszkén teljesítem szolgálatomat, 14mert ezzel talán féltékennyé tehetem véreimet, és így megmenthetek közülük többeket. 15Hiszen ha elzárkózásuk a világ kiengesztelődését jelentette, mi más lesz befogadásuk, ha nem élet a halálból? 16Ha szent a búza zsengéje, a tészta is az; és ha szent a gyökér, az ágak is azok.
17Ha kitörtek is az ágak közül néhányat, és téged vadolajfa létedre közéjük oltottak, és az olajfa gyökerének éltető nedvéből részesültél, 18ne kérkedj az ágak ellenében! Ha mégis kérkedsz, ne feledd: nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged! 19Erre azt mondod: „Azért törték le az ágakat, hogy engem oltsanak a helyükbe.” 20Úgy van. Hitetlenségük miatt törték ki őket, te meg a hit által vagy ép. Ne légy elbizakodott, hanem félj! 21Mert ha Isten a természetes ágakat nem kímélte, [valószínűleg] téged sem fog kímélni. 22Vedd figyelembe tehát Isten jóságát és metsző szigorát! Az elbukottak iránti metsző szigorát, irántad meg jóságát, ha megmaradsz ebben a jóságban, különben téged is lenyesnek. 23Őket pedig, ha nem maradnak meg a hitetlenségben, szintén beoltják, mert Istennek van hatalma arra, hogy ismét beoltsa őket. 24Hiszen ha téged levágtak a vadon növő olajfáról, és a természet rendje ellenére beoltottak a nemes olajfába, akkor ezek a természet rendje szerint növekvő ágak mennyivel inkább be lesznek oltva saját olajfájukba!
25Nem szeretném, testvérek, ha önmagatokat bölcsnek tartva nem vennétek tudomásul ezt a titkot: hogy Izraelnek csak egy részét érte a megkeményedés, amíg a pogányok teljes számban be nem jutnak, 26és így az egész Izrael üdvözülni fog, ahogy meg van írva: Sionból jön a szabadító, és eltávolítja az istentelenséget Jákob házából; 27és ez lesz az én szövetségem velük, amikor eltörlöm bűneiket.
28Az evangélium okán tehát ellenségek miattatok, de a kiválasztás okán kedveltek a patriarchák miatt, 29ugyanis Isten ajándékai és meghívása visszavonhatatlanok. 30Mert ahogy egykor ti engedetlenek voltatok Isten iránt, de most az ő engedetlenségük révén irgalmat nyertetek, 31úgy most ők lettek engedetlenek, a nektek adott irgalom miatt, hogy [most] ők is irgalmat nyerjenek. 32Mert Isten mindenkit önnön engedetlenségébe zárt, hogy mindenkin könyörüljön.
33Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és tudásának mélysége! Milyen megfoghatatlanok ítéletei, és milyen kikutathatatlanok útjai! 34Ugyan ki ismerte az Úr gondolatait? Ki lett az ő tanácsadójává? 35Ki adott neki előleget, hogy várhatna a visszatérítésre? 36Bizony, tőle, általa és érte van minden, övé a dicsőség mindörökké. Ámen.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet