Keresés a Bibliában

29Jézus azután távozott onnét, elment a Galileai-tenger mellé, felment a hegyre, és ott leült. 30Nagy sokaság jött hozzá, és bénákat, vakokat, nyomorékokat, némákat és sok más beteget vittek magukkal. Lába elé tették őket, és meggyógyította őket. 31A sokaság pedig csodálkozott, amikor látta, hogy a némák beszélnek, a nyomorékok épek lesznek, a bénák járnak, a vakok meg látnak, és dicsőítette Izrael Istenét.
32Jézus ekkor odahívta tanítványait, és így szólt:
– Szánakozom a sokaságon, mert már három napja velem vannak, és nincs mit enniük. Nem akarom őket elbocsátani éhen, nehogy kidőljenek az úton.
33Tanítványai így válaszoltak:
– Honnan volna itt a pusztában annyi kenyerünk, hogy jóllakassunk ekkora tömeget?
34Jézus így szólt hozzájuk:
– Hány kenyeretek van?
– Hét, és néhány kis halunk – felelték.
35Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre, 36azután vette a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak. 37Mindnyájan ettek, és jóllaktak. Azután összeszedték a maradék kenyérdarabokat, hét tele kosárral. 38Az asszonyokat és a gyermekeket nem számítva négyezer ember evett.
39Ezek után elbocsátotta a sokaságot, beszállt a bárkába, és Magadán vidékére ment.

KNB SZIT STL BD RUF KG