Keresés a Bibliában

26És ezt mondta:
– Úgy van az Isten Országa, mint amikor az ember elveti a magot a földbe, 27azután alszik és felkel, éjjel és nappal. A mag sarjad és nő, ő pedig nem tudja, hogyan. 28Magától terem a föld, először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban. 29Amikor pedig a termés engedi, azonnal nekiereszti a sarlót, mert itt az aratás.
30És ezt mondta:
– Mihez hasonlítsuk az Isten Országát, vagy milyen példázattal szemléltessük? 31Olyan, mint a mustármag. Amikor elvetik a földbe, kisebb minden magnál a földön. 32De miután elvetették, megnő, és nagyobb lesz minden veteménynél, és olyan nagy ágakat hajt, hogy árnyékában fészket rakhatnak az ég madarai.
33Még sok hasonló példázatban hirdette nekik az igét úgy, hogy megérthették. 34Példázat nélkül nem is szólt hozzájuk. Maguk között azonban tanítványainak mindent megmagyarázott.

KNB SZIT STL BD RUF KG