Keresés a Bibliában

14 1Két nap múlva volt a húsvét és a kovásztalan kenyér ünnepe. A főpapok és az írástudók keresték a módját, hogyan fogják el és öljék meg valami csellel. 2Ezt mondták ugyanis: „Ne az ünnepen, nehogy zavargás legyen a nép körében.”
3Amikor Betániában a leprás Simon házában volt, és asztalhoz telepedett, odament egy asszony, akinél valódi drága nárduskenet volt egy alabástromedényben. Feltörte az alabástromedényt, és ráöntötte Jézus fejére. 4Néhányan méltatlankodtak egymás között: „Mire való így pazarolni a kenetet? 5Hiszen el lehetett volna adni több mint háromszáz dénárért, és a pénzt szétosztani a szegények között.” És megszidták az asszonyt. 6De Jézus ezt mondta:
– Hagyjátok őt! Miért bántjátok? Jót tett velem. 7Szegények ugyanis mindig lesznek veletek, és amikor csak akartok, tehettek jót velük. Én azonban nem leszek mindig veletek. 8Megtette, ami tőle telt: előre megkente testemet a temetésre. 9Bizony, mondom nektek, bárhol hirdetik majd az evangéliumot az egész világon, amit ő tett, azt is elmondják majd az ő emlékére.
10A Karióti Júdás, egy a Tizenkettő közül, elment a főpapokhoz, hogy kiszolgáltassa őt nekik. 11Amikor meghallották, megörültek, és megígérték, hogy pénzt adnak neki. Ő pedig kereste a módját, hogyan szolgáltathatná ki egy alkalmas pillanatban.
12A kovásztalan kenyér ünnepének első napján, amikor a húsvéti bárányt szokták feláldozni, így szóltak hozzá tanítványai:
– Hol akarod megenni a húsvéti vacsorát, hol készítsük el?
13Elküldött tanítványai közül kettőt, és ezt mondta nekik:
– Menjetek be a városba, és ott szembejön veletek egy ember, aki egy korsó vizet visz. Kövessétek, 14és ahova bemegy, mondjátok meg a házigazdának, hogy a Mester ezt üzeni: „Hol van a szállásom, ahol tanítványaimmal megehetem a húsvéti vacsorát?” 15Ő majd mutat nektek egy nagy emeleti termet berendezve, készen. Ott készítsétek elő nekünk!
16A tanítványok elindultak, bementek a városba, és mindent úgy találtak, ahogy megmondta nekik; elkészítették a húsvéti vacsorát.
17Amikor beesteledett, odament a Tizenkettővel. 18Amikor asztalhoz telepedtek és ettek, ezt mondta Jézus:
– Bizony, mondom nektek, közületek egy, aki együtt eszik velem, el fog árulni.
19Erre elszomorodtak, és egyik a másik után kezdte kérdezgetni:
– Talán én?
20Mire ő ezt mondta nekik:
– Egy a Tizenkettő közül, aki velem együtt mártogat a tálba. 21Az Emberfia ugyan elmegy, amint meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik.
22Amikor ettek, vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, odaadta nekik, és ezt mondta:
– Vegyétek, ez az én testem!
23Azután vette a kelyhet, hálát adott, odaadta nekik, és ittak belőle mindnyájan. 24Ezt mondta nekik:
– Ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik. 25Bizony, mondom nektek, nem iszom többé a szőlőtő terméséből addig a napig, amikor újat nem iszom Isten országában.
26Miután elénekelték a zsoltárokat, kimentek az Olajfák hegyére. 27Így szólt hozzájuk Jézus:
– Mindnyájan megrendültök majd hitetekben, mert meg van írva: Megverem a pásztort, szétszélednek a juhok. 28De miután feltámadtam, előttetek megyek Galileába.
29Péter ezt mondta neki:
– Ha mindenki megrendül is hitében, én akkor sem!
30Jézus így szólt hozzá:
– Bizony, mondom neked, még ma, ezen az éjszakán, mielőtt kétszer megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem.
31Ő azonban annál inkább mondta:
– Ha meg kell is halnom veled, akkor sem tagadlak meg!
Mindannyian ugyanígy beszéltek.
32Amikor arra a helyre értek, melynek neve Getszemáni, így szólt tanítványaihoz:
– Üljetek le itt, amíg imádkozom!
33Maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, s rettegni és gyötrődni kezdett. 34Így szólt hozzájuk:
Szomorú az én lelkem mindhalálig. Maradjatok itt, és virrasszatok!
35Egy kicsit távolabb ment, a földre borult, és imádkozott, hogy ha lehetséges, múljék el tőle ez az óra. 36Így szólt:
– Abba, Atyám! Minden lehetséges neked, vedd el tőlem ezt a kelyhet! De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te!
37Visszajött, és alva találta őket. Így szólt Péterhez:
– Simon, alszol? Nem voltál képes egy órát virrasztani? 38Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! A lélek ugyan kész, de a test erőtlen.
39Ismét elment, és ugyanazokkal a szavakkal imádkozott. 40Amikor visszatért, ismét alva találta őket, mert szemük elnehezült, és nem tudták, mit mondjanak neki. 41Harmadszor is visszatért, és így szólt hozzájuk:
– Aludjatok tovább és pihenjetek! Vége! Eljött az óra! Íme, az Emberfia a bűnösök kezébe kerül. 42Keljetek fel, menjünk! Íme, itt van, aki kiszolgáltat engem.
43Még beszélt, amikor hirtelen megjelent Júdás – egy a Tizenkettő közül – és vele egy kardokkal, botokkal felszerelt csoport a főpapoktól, az írástudóktól és a vénektől. 44Árulója ezt a jelet adta meg nekik: „Akit megcsókolok, ő az. Fogjátok el, és vezessétek el erős kísérettel!”
45Amikor odaért, azonnal hozzálépett, és így szólt:
– Rabbi! – és megcsókolta.
46Azok pedig kezet vetettek rá, és elfogták. 47Valaki az ott állók közül kirántotta kardját, lecsapott a főpap szolgájára, és levágta a fülét. 48Ekkor megszólalt Jézus, és ezt mondta nekik:
– Mint egy rabló ellen, úgy vonultatok ki ellenem, kardokkal és botokkal, hogy elfogjatok. 49Mindennap veletek voltam a Templomban, amikor tanítottam, és nem fogtatok el. De az Írásoknak be kell teljesedniük.
50Mindnyájan otthagyták, és elszaladtak. 51Egy ifjú, akin csak egy vászonlepel volt, követte. Elkapták. 52Erre otthagyta a leplet, és meztelenül elmenekült.
53Ekkor Jézust a főpaphoz vezették. Összegyűltek mind a főpapok, a vének és az írástudók. 54Péter messziről követte, be egészen a főpap palotájának udvarába, és leült a szolgák közé. Melegedett a tűznél.
55A főpapok pedig az egész nagytanáccsal együtt bizonyítékot kerestek Jézus ellen, hogy halálra adhassák, de nem találtak. 56Sokan tettek ellene hamis tanúvallomást, a vallomások azonban nem egyeztek. 57Ekkor előálltak néhányan, és ezt a hamis tanúvallomást tették ellene: 58„Mi hallottuk, amikor ezt mondta: »Én le fogom rombolni ezt a kézzel csinált Templomot, és három nap alatt másikat építek, olyat, amit nem emberi kéz épített.«” 59De vallomásuk így sem egyezett.
60A főpap ekkor középre állt, és megkérdezte Jézustól:
– Semmit sem felelsz arra, amit ezek ellened vallanak?
61Ő azonban hallgatott, és semmit sem válaszolt. Ismét hozzá fordult a főpap, és megkérdezte:
– Te vagy a Messiás, az Áldottnak a Fia?
62Jézus így válaszolt:
– Én vagyok. És meg fogjátok látni az Emberfiát, amint a Mindenható jobbján ül, és eljön az ég felhői között.
63Erre a főpap megszaggatta ruháit, és így szólt:
– Mi szükségünk van még tanúkra? 64Hallottátok az istenkáromlást! Mi a véleményetek?
Azok pedig egyhangúan kimondták az ítéletet, hogy méltó a halálra. 65Akkor néhányan elkezdték leköpdösni, arcát betakarni és ütlegelni, és ezt mondták neki:
– Most prófétálj!
A szolgálattevők pofonokkal köszöntötték.
66Péter lenn volt az udvaron. Arra jött a főpap egyik szolgálója. 67Meglátta Pétert, amint melegedett, szemügyre vette, és így szólt:
– Te is a Názáreti Jézussal voltál.
68Ő azonban tagadta, és ezt mondta:
– Nem ismerem. Nem értem, mit beszélsz.
És kiment az előcsarnokba. [És megszólalt a kakas.] 69A szolgáló ismét meglátta, és újra mondani kezdte az ott állóknak:
– Ez közülük való.
70De ő ismét tagadta.
Egy kis idő múlva az ott állók mondták Péternek:
– Bizony, közülük való vagy, hiszen galileai vagy te is.
71Ekkor átkozódni és esküdözni kezdett:
– Nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek!
72És nyomban másodszor is megszólalt a kakas. Péternek eszébe jutott, amit Jézus mondott neki
– „Mielőtt a kakas kétszer megszólal, háromszor tagadsz meg engem” –, és sírva fakadt.
15 1Korán reggel a főpapok a vénekkel, az írástudókkal és az egész szünedrionnal együtt tanácsot tartottak. Azután Jézust megkötözve elvitték, és átadták Pilátusnak.
2Pilátus megkérdezte tőle:
– Te vagy a zsidók királya?
– Te mondod? – válaszolta.
3A főpapok sok mindennel vádolták. 4Pilátus ismét megkérdezte tőle:
– Semmit se felelsz? Nézd, mennyire vádolnak!
5Jézus pedig többé semmit sem válaszolt, úgyhogy Pilátus nagyon elcsodálkozott. 6Ünnepek alkalmával szabadon szokott bocsátani nekik egy foglyot, akit kívántak. 7Egy bizonyos Barabás is fogságban volt azokkal a lázadókkal együtt, akik a lázadás idején gyilkosságot követtek el. 8A tömeg felment Pilátus elé, és kérni kezdte, amit mindig megtett nekik. 9Ő így válaszolt:
– Akarjátok, hogy szabadon bocsássam nektek a zsidók királyát?
10Tudta ugyanis, hogy a főpapok irigységből szolgáltatták ki.
11A főpapok azonban felbujtották a tömeget, hogy inkább Barabás szabadon bocsátását kérjék. 12Pilátus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik:
– Mit [akartok, hogy] tegyek [azzal, akit] a zsidók királyával [királyának mondotok]?
13Azok ismét felkiáltottak:
– Feszítsd keresztre!
14Pilátus ezt mondta nekik:
– De hát mi rosszat tett?
Azok még hangosabban kiáltották:
– Feszítsd keresztre!
15Pilátus eleget akart tenni a tömeg kívánságának, és szabadon bocsátotta Barabást. Jézust pedig, miután megostoroztatta, átadta, hogy keresztre feszítsék.
16A katonák a palota belsejébe, a helytartóságra vezették, és összehívták az egész csapatot. 17Bíborba öltöztették, tövisből font koronát tettek a fejére, 18és köszönteni kezdték: „Üdvözlégy, zsidók királya!” 19Nádszállal a fejére vertek, leköpdösték, és térdhajtással hódoltak előtte. 20Miután kigúnyolták, levették róla a bíborruhát, és felöltöztették a saját ruhájába.
Aztán kivitték, hogy keresztre feszítsék. 21Kényszerítettek egy arra jövő embert, cirenei Simont
– Alexander és Rufusz apját, aki a mezőről jött –, hogy vigye a keresztjét. 22Elvezették a Golgota nevű helyre – ami ezt jelenti: Koponya-hely –, 23és mirhával kevert bort akartak neki adni, de nem fogadta el. 24Keresztre feszítették, és megosztoztak ruháin sorsot vetve, hogy ki mit kapjon. 25Kilenc óra volt, amikor keresztre feszítették. 26Felirat is volt elítélésének okáról, ami így szólt: „A zsidók királya.” 27Két rablót is keresztre feszítettek vele együtt, egyet jobb, egyet pedig bal keze felől. 28[] 29Az arra járók fejüket csóválva szidalmazták, és ezt mondták:
– Hé, te, aki lerombolod a Templomot, és felépíted három nap alatt, 30mentsd meg magad, szállj le a keresztről!
31Hasonlóan csúfolódtak a főpapok az írástudókkal együtt, és így szóltak:
– Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni! 32A Messiás, Izrael királya, szálljon le a keresztről, hadd lássuk, és higgyünk!
Azok is szidalmazták, akik vele együtt voltak keresztre feszítve.
33Amikor tizenkét óra lett, sötétség támadt az egész földön három óráig. 34Három órakor Jézus hangosan felkiáltott:
Éli, Éli, lamma szabaktani? – ami azt jelenti: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?
35Néhányan az ott állók közül, akik meghallották, így szóltak:
– Nézd, Illést hívja!
36Valaki elfutott, silány borba mártott egy szivacsot, nádszálra tűzte, inni adott neki, és így szólt:
– Lássuk csak, eljön-e Illés, hogy levegye?
37Jézus azonban hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.
38Ekkor a szentély függönye felülről az aljáig kettéhasadt. 39Amikor a százados, aki szemben állt vele, látta, hogy így lehelte ki lelkét, ezt mondta:
– Bizony, ez az ember Isten Fia volt!
40Voltak ott asszonyok is, akik távolról figyelték. Köztük a magdalai Mária, és Mária, az ifjabb Jakab és József anyja, valamint Szalómé – 41akik amikor Galileában volt, követték és szolgáltak neki –, és sok más asszony is, akik vele együtt mentek fel Jeruzsálembe.
42Amikor beesteledett, mivel az előkészület napja, vagyis szombat előtti nap volt, 43eljött Arimateai József – a nagytanács tekintélyes tagja, aki maga is várta Isten országát –, bátran bement Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. 44Pilátus csodálkozott, hogy már meghalt. Hívatta a századost, és megkérdezte tőle, hogy meghalt-e már. 45Amikor a századostól biztos értesüléshez jutott, kiadatta a holttestet Józsefnek. 46Ő pedig gyolcsot vásárolt, levette a keresztről, begöngyölte a gyolcsba, elhelyezte egy sziklába vágott sírboltban, és követ hengerített a sírbolt bejárata elé. 47A magdalai Mária és Mária, József anyja figyelték, hogy hová helyezték.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

15,28 Ilyen helyzetben a [] arra utal, hogy a szöveg gondozói az NA28-ban a vers kihagyása mellett döntöttek.