Keresés a Bibliában

21Amikor eltelt nyolc nap, és körül kellett metélni, a Jézus nevet adták neki, ahogy az angyal nevezte őt, mielőtt még anyja méhében megfogant.
22Amikor leteltek a tisztulásuknak Mózes Törvényében megszabott napjai, felvitték Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak – 23amint meg van írva az Úr Törvényében: minden elsőszülött fiú az Úrnak legyen szentelve –, 24és hogy áldozatot mutassanak be az Úr Törvényének előírása szerint: egy pár gerlicét vagy két fiatal galambot.
25Íme, élt egy ember Jeruzsálemben, akinek Simeon volt a neve. Igaz és istenfélő ember volt, várta Izrael vigasztalását, és Szentlélek volt rajta. 26Azt a kinyilatkoztatást kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. 27A Lélek indítására a Templomba ment, és amikor a gyermek Jézust bevitték szülei, hogy eleget tegyenek a Törvény előírásainak, 28karjába vette, és így áldotta Istent:

29Most elbocsátod, Uram,
szolgádat szavad szerint békességben,
30mert meglátta szemem üdvösséged,
31amit minden nép szeme láttára megvalósítottál:
32a fényt, ami a pogányoknak kinyilatkoztatás,
és népednek, Izraelnek dicsőség.

33Apja és anyja csodálkoztak azon, amit róla mondott, 34Simeon pedig megáldotta őket, és ezt mondta anyjának, Máriának: „Íme, ő sokak bukására vagy felemelkedésére rendeltetett Izraelben: jelül, amelynek ellene mondanak. 35A te lelkedet is kard járja majd át. Így lesz nyilvánvalóvá sok szív szándéka.”
36Volt egy prófétanő is, Anna, Fánuel leánya, Áser törzséből. Nagyon idős volt. Hét évig élt férjével hajadonkora után, 37és már nyolcvannégy éve özvegy volt. Nem hagyta el a Templomot. Böjttel és imával teljesített szolgálatot éjjel-nappal. 38Abban az órában ő is odajött, hálát adott Istennek, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik várták Jeruzsálem szabadulását.
39Miután mindent elvégeztek az Úr Törvénye szerint, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. 40A gyermek pedig növekedett és erősödött. Bölcsesség töltötte el, és Isten kegyelme volt rajta.

KNB SZIT STL BD RUF KG