Keresés a Bibliában

1 1Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola a Krisztus Jézusban való élet ígérete szerint 2Timóteusnak, szeretett fiának: kegyelem, irgalom és béke Istentől, Atyánktól és Krisztus Jézustól, a mi Urunktól!
3Hálát adok Istennek, akinek őseimhez hasonlóan tiszta lelkiismerettel szolgálok, amikor szüntelenül, éjjel és nappal megemlékezem rólad könyörgéseimben, 4és könnyeidre emlékezve arra vágyakozom, hogy lássalak, hogy öröm töltsön el. 5Emlékszem a benned élő, képmutatás nélküli hitre, amely először nagyanyádban, Loiszban és anyádban, Eunikében élt, de meg vagyok győződve arról, hogy benned is megvan.
6Éppen ezért emlékeztetlek: szítsd fel Isten kegyelmi ajándékát, amely kézföltételem által benned van! 7Hiszen nem a gyávaság lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. 8Ne szégyelld tehát a mi Urunkról szóló tanúságtételt, se engem, aki miatta vagyok fogoly, hanem osztozz velem az evangéliumért viselt szenvedésben Isten erejében bízva!
9Ő szabadított meg minket, és ő hívott meg szent hívással, nem tetteink alapján, hanem saját elhatározásából és kegyelméből, amelyet az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban nekünk adott, 10s amely most nyilvánvalóvá lett Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenése által, aki semmivé tette a halált, és felragyogtatta az életet s a halhatatlanságot az evangélium által. 11Én ennek a szolgálatára rendeltettem hírnökül, apostolul és tanítóul. 12Ezért szenvedem ezeket is, de nem szégyellem, mert tudom, kiben hiszek, és biztos vagyok abban, hogy neki van hatalma arra, hogy ami rám lett bízva, azt megőrizze arra a napra. 13Amit tőlem hallottál, tekintsd az egészséges tanítás példájának a Krisztus Jézusban való hitben és szeretetben! 14Őrizd meg a rád bízott kincset a bennünk lakozó Szentlélek által!
15Tudod, hogy az Ázsia provinciában lévők mind elfordultak tőlem, köztük Phügelosz és Hermogenész is. 16Legyen az Úr könyörületes Onéziphorosz háza népe iránt, mert sokszor felüdített engem, és nem szégyellte bilincseimet. 17Sőt mihelyt Rómába ért, addig keresett, amíg meg nem talált. 18Adja meg neki az Úr, hogy irgalomra találjon Istennél azon a napon. És hogy Efezusban mennyi szolgálatot tett, te tudod a legjobban.

KNB SZIT STL BD RUF KG