Keresés a Bibliában

4 1Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait! 2A sáfároktól pedig azt kívánják, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon. 3De a legkevésbé sem törődöm azzal, hogy esetleg ti vagy más emberi bíróság hogyan ítél meg engem; sőt magam sem ítélkezem önmagam fölött. 4Lelkiismeretem nem vádol semmivel, de nem ez tesz igazzá. Fölöttem az Úr ítélkezik. 5Tehát egyáltalában ne ítéljetek addig, amíg el nem jön az Úr! Ő majd megvilágítja a sötétség rejtett dolgait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait. Akkor majd mindenkit Isten értékel.
6Mindezeket pedig, testvérek, a ti érdeketekben alkalmaztam magamra és Apollóra, hogy a mi példánkon tanuljátok meg, mit jelent: „ne tovább, mint ahogy írva van”, és hogy senki se fontoskodjék egyikünkre hivatkozva a másik ellenében! 7Mert ki tesz téged másoknál fontosabbá? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, akkor miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna? 8Ti már el vagytok telve, már meggazdagodtatok, nélkülünk uralomra jutottatok. Bárcsak uralomra jutottatok volna, hogy veletek együtt mi is uralkodhatnánk! 9Úgy tűnik, hogy Isten minket, apostolokat, utolsóként léptet színre mint halálra szántakat: látványossággá lettünk a világ, az angyalok és az emberek szemében. 10Mi balgák vagyunk Krisztusért, ti okosak Krisztusban; mi erőtlenek, ti erősek; ti megbecsültek, mi megvetettek. 11Mindmáig éhezünk és szomjazunk, ruhátlanok vagyunk és bántalmakat szenvedünk, otthontalanul élünk 12és tulajdon kezünkkel fáradunk. Amikor gyaláznak, áldást mondunk; amikor üldöznek, tűrünk; 13amikor rágalmaznak, szemtől szembe válaszolunk. Úgyszólván a világ szemetévé és mindenki söpredékévé lettünk mind ez ideig.

KNB SZIT STL BD RUF KG