Keresés a Bibliában

2 1Így szól az ÚR: Három, sőt négy vétke miatt nem bocsátok meg Móábnak, mert mésszé égette Edóm királyának csontjait. 2Ezért tüzet bocsátok Móábra, és az megemészti Kerijjót palotáit. Csatazajban hal meg Móáb népe, harci lárma és kürtzengés közben. 3Kiirtom belőle a bírót, és vele együtt minden vezérét megölöm – mondja az ÚR. 4Így szól az ÚR: Három, sőt négy vétke miatt nem bocsátok meg Júdának, mert megvetették az ÚR törvényét, és nem tartották meg rendelkezéseit. Tévelygésbe vitték őket bálványaik, amelyeket elődeik követtek. 5Ezért tüzet bocsátok Júdára, és az megemészti Jeruzsálem palotáit.

Fenyegető prófécia Izráel ellen

6Így szól az ÚR: Három, sőt négy vétke miatt nem bocsátok meg Izráelnek, mert eladják pénzért az igazat, és egy pár saruért a szegényt. 7Azt kívánják, hogy a nincstelenek a föld porát szórják a fejükre, és elutasítják a szűkölködő ügyét. Apa és fia egy leányhoz járnak, így gyalázzák meg szent nevemet. 8Zálogba vett ruhán terpeszkednek minden oltár mellett, és a megbírságoltak borát isszák Istenük házában. 9Pedig én kipusztítottam előlük az emóriakat, akik magasak voltak, mint a cédrusok, és erősek, mint a tölgyek, de elpusztítottam gyümölcsüket fent és gyökerüket lent. 10Fölhoztalak benneteket Egyiptom földjéről, és vezettelek a pusztában negyven esztendeig, hogy birtokba vegyétek az emóriak földjét. 11Fiaitok közül prófétákat támasztottam, ifjaitok közül názírokat. Nem így van-e, Izráel fiai? – így szól az ÚR. 12De ti a názírokat borral itattátok, a prófétákra meg ráparancsoltatok: Ne prófétáljatok! 13Ezért én megingatom alattatok a földet, ahogyan meginog a szekér, ha kévékkel van tele. 14Nem lesz menekvés a gyorsnak, az erős semmire sem megy az erejével, és a vitéz sem menti meg életét. 15Az íjász sem tud helytállni, a gyors lábú sem tud elmenekülni, és a lovas sem menti meg életét. 16A legbátrabb vitéz is páncélját eldobva menekül majd azon a napon – így szól az ÚR.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet