Keresés a Bibliában

Jézus Krisztus születése

18Jézus Krisztus születése pedig így történt: Mikor anyja, Mária már jegyese volt Józsefnek, de még nem keltek egybe, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől. 19Férje, József, aki igaz ember volt, és nem akarta őt szégyenbe hozni, elhatározta, hogy titokban elbocsátja. 20Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: József, Dávid fia, ne félj feleségül venni Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. 21Fiút fog szülni, te pedig majd Jézusnak nevezed, mert ő fogja megszabadítani népét bűneiből. 22Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: 23„Íme, a szűz fogan méhében, és fiút szül, és Immánuélnak nevezik majd” – ami azt jelenti: Velünk az Isten.
24József pedig, amikor felébredt álmából, úgy tett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki, és feleségül vette őt, 25de nem érintette addig, amíg meg nem szülte fiát, akit Jézusnak nevezett el.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

1,25 fiát: Egyes kéziratok szerint: elsőszülött fiát